2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Rejtélyes pusztulásuk előtt éveket tölthettek a jég fogságában a Franklin-expedíció tagjai

2022. május 8. 09:07 Múlt-kor

Mi történt az expedícióval?

Az admiralitás nem tervezett további kutatásokat, ám a kétségek közt vergődő Lady Franklin megbízta Francis Leopold McClintockot, hogy derítse fel a történteket. 1859-ben, két áttelelést követően, kutyás szánokon járták be a Vilmos király-szigetet. Egy kőrakás alatt végül két, hivatalos papírlapra írt feljegyzést találtak.

Az első lap 1847. május 28-án kelt, amely alapján még minden rendben volt. A második lapon, amelyet 1848. április 25-én írtak, már szerepelt John Franklin 1847. június 11-én bekövetkezett halála, és arról írtak, hogy nemsokára elindulnak délre. McClintock a kutatása során egy csontvázat is talált a sziget déli partján, sőt a nyugati oldalán egy mentőcsónakra bukkantak, amelyben két további holttest volt. McClintock ugyan nem számolt be róla részletesen, de a környéken talált emberi maradványokon vágásnyomokat is találtak.

Az inuitok között élő Charles Francis Hall 1860 és 1869 között táborhelyeket, sírokat és más emlékeket talált a Vilmos király-sziget déli partjainál. Eleinte úgy vélte, hogy az expedíció egyes tagjai az őslakosok körében túlélhették a vállalkozás kudarcát. Inuitok százainak vallomását gyűjtötte össze, és jegyezte fel. Később ezek alapján belátta, nem lehet több túlélő, ugyanakkor kutatásai alapján egy eltérő eseménysor rajzolódott ki.

Míg a legtöbben úgy vélik, hogy 1848-ban a Terror és az Erebus legénysége elindult dél felé, és mind odavesztek, addig a Hall által gyűjtött beszámolók úgy sejtetik, valójában ekkor még visszatértek, és csak két évvel később, egy 1850. évi, délre történő eljutási kísérlet során haltak meg a legénység még életben maradt tagjai.

Csaknem száz évvel később, 1981–82 során Owen Beattie kezdeményezett ásatásokat a szigeten. Noha új leletek nem kerültek elő, a vizsgálatok mégis azt mutatták ki, hogy az expedíció korábban megtalált elhunytjai skorbuttól szenvedtek, maradványaikban pedig magas ólomszintet mutattak ki.

Egyesek szerint ez a hajó vízvezeték-rendszerének, míg mások szerint az ekkor használt, ólommal lehegesztett konzerveknek volt köszönhető. Hogy ez valóban halálos dózist jelentett-e, arról máig viták folynak, de azt tényként fogadhatjuk el, hogy az ólom csak fokozta a skorbuttól és élelemhiánytól már amúgy is szenvedő legénység egészségügyi bajait. 1992-ben további csontokat találtak a helyszínen, amelyeken a hús lekaparásának, illetve lefőzésének jeleit találták, újra megerősítve a kannibalizmusról szóló értesüléseket.

2014-ben végül a tenger mélyén megtalálták az Erebust, 2016-ban pedig a Terrort. Utóbbit jóval délebbre annál, mint amire számítottak, így ez a tény talán a kétszer történő délre indulást támasztja alá. Ez azért is érdekes, mert nem kizárt, hogy Franklin expedíciójának maradékát még megmenthették volna, de pechjükre nem ott keresték őket, ahol a hajójuk megrekedt.

James Clark Ross például behajózott 1848-ban a Peel-szorosba, ahol korábban Franklinék is elhaladtak, de mivel csak jégtorlaszokat látott, úgy vélte, erre nem jöhettek tovább. Franklin ráadásul úgy döntött, hogy a Vilmos király-szigetet nyugatról próbálja megkerülni, ami logikusnak tűnt az ő szemszögéből, de valójában ez az útszakasz jóval könnyebben fagy be és nem is olvad ki minden évben, ellentétben a keleti partokkal.

John Rae 50-100 km-re járt szárazföldön a helyszíntől, de ő már nem biztos, hogy talált volna túlélőket. 1853-ban az expedíciót kereső Richard Collinson, több áttelelés után, alig 50 km-re a helyszíntől azt az értesülést kapta a helyi inuitoktól, hogy tőle keletebbre van egy jégbe fagyott hajó. Collinson azonban nem bízott az információban, és a jég sem tette lehetővé a további kutatást.

Ha a szerencsétlenség okaira vagyunk kíváncsiak, akkor több, egymást fokozó rossz döntést találhatunk. Először is az expedíció szokatlanul nagy létszáma megakadályozta azt, hogy a magukkal hozott élelem kimerülése esetén a sarkvidékről lássák el a legénységet. Azok, akik korábban sikeresen teleltek át a sarkvidéken, lényegesen kisebb létszámmal dolgoztak.

Franklin nem hozott jó döntést, amikor nyugatról akarta megkerülni a Vilmos király-szigetet. Akkor is hibázott, amikor nem hagyott maga után olyan üzenetet, amely a további útitervéről tájékoztatott volna. A túlélők csoportjai pedig nem észak felé, a lehetséges keresőexpedíciók irányába, vagy éppen nyugat felé törekedtek, hanem egyenesen délnek, amivel pont elkerülték a keresésükre indulókat. Az pedig már csak egy újabb gondot jelentett, hogy előzetesen semmilyen szárazföldi menetelésre nem voltak felkészülve, így amikor végül mégis sor került rá, a legyengült és kimerült legénység már kezdettől fogva halálra volt ítélve.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Sir John FranklinAz északnyugati átjáró feltételezett helye egy 18. századi térképen

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár