Rabul ejtette az Újvilág hódítóit az őslakosok különleges itala
2019. november 19. 17:27 Múlt-kor
Korábban
Idegenkedő európaiak
A könyv leghosszabb bejegyzését azonban a kakaónak szentelte („ama gyümölcs, amely a legfőbb összetevője azon megérdemelten megbecsült italnak, amelyet csokoládénak hívnak”).
Az italt annyira pikánsnak és csábítónak, az Újvilág üdeségének és gazdagságának olyannyira találó jelképének tartotta, hogy egyenesen „az amerikai nektár” címmel ruházta fel.
Habár az elsők között értekezett róla angol nyelven, korántsem Hughes ismertette meg Európával a kakaót. Ez az érdem Kolumbusz Kristófé, aki 1502-es, negyedik újvilágbeli útján a mai Honduras partvidékén találkozott egy őslakos hajóval, amelynek szállítmánya különös növényi termésekből állt, amelyeket a felfedező először mandulaként azonosított.
Közép-Amerika őslakosai ennél jóval behatóbban ismerték a növényt – a térségben különböző formákban már Kr. e. 1400 óta fogyasztották.
A Kolumbusz előtti korokban keletkezett különféle kulturális emlékek telis-tele vannak a kakaó ábrázolásaival és rá való utalásokkal, a növényt rendszerint erjesztették, porrá zúzták, és forró vízben oldva itták nevezetes alkalmakkor.
Az először 1902-ben kiadott, úgynevezett Zouche-Nuttall kódex – egy, a misték nép által szárított állatbőrre írt és rajzolt, összehajtható 14. századi dokumentum – olyan ábrázolást is tartalmaz, melyen egy pár a habzó, forró ital közös fogyasztásával pecsételi meg házasságát.
A rendszerint vaníliával és mézzel édesített, az orleánfa terméséből kivont annattóval pirosra színezett, és jellegzetes vöröses habbal koronázott kakaóital magát az életet jelképezte az őslakosok számára – gyakran előforduló szimbolizmus az ital vörös színét a vérhez hasonlítani.
Az őslakosok mindemellett rendre ezzel az itallal kínálták meg vendégeiket diplomáciai találkozók során. Valószínűleg ilyen körülmények között kóstolták először az európaiak is: 1518-ban a Karib-térségben egy valószínűleg maja nyelvet beszélő, magas rangú küldöttség egy spanyol felfedezőcsoportot pulykalevessel, kukoricalisztből készült tortillával, és kakaóitallal kínált meg.
A spanyolok feljegyzéseikben dicsérték a pulykát és a tortillát, az italt azonban rendkívül furcsának találták.
Az effajta ódzkodás gyakori a kakaóról szóló korai európai beszámolókban – a legtöbb jövevény egyáltalán nem találta ízletesnek.
Egy Benzoni nevű itáliai utazó, aki a 16. században járta be a mai Nicaragua vidékét, a kakaóital habját – amely az őslakosok számára az egyik legfontosabb része volt a nedűnek – egyenesen az ürülékhez hasonlította.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap