Pusztító szovjet forgószél söpörte el a magyar szabadságot

2016. november 4. 11:04 Éva-Erdei András

Korábban

„Nemcsak az oroszoknak volt Sztálingrádjuk, nekünk is van Budapestünk”

A VII. kerületben (Baross tér) az ellenállás hamar összeomlott, ennek oka az volt, hogy Nickelsburg László parancsnok a közeledő harckocsioszlop láttán a harc beszüntetése mellett foglalt állást. A többi vezető nem osztotta Nickelsburg véleményét, ám miután az oroszok szétlőtték a felkelők bázisát, a szervezettség végleg szétesett. Egy-egy kisebb csapat a következő napok folyamán még jelentős veszteségeket okozott a szovjet erőknek, amellyel ugyan lassították az előrenyomulást, de megállítani nem tudták.

A IX. kerületben két nagyobb nemzetőrcsoport alakult, amelyeket álmukban ért a szovjet támadás, habár voltak információik az ellenséges csapatösszevonásokról. Hősiesen küzdöttek a technikailag is jobban felszerelt túlerővel szemben, de a bukás elkerülhetetlen volt. Angyal István visszaemlékezéséből pontos képet kaphatunk a mindennapi állapotokról: "...Bármennyire is el voltam jómagam is szánva az utolsó percig a védekezésre, hiába írtuk ki fehér papírokra, hogy »Béke vagy halál« - látnom kellett, hogy lehetetlenné válik a harc ebben a formában. A pincékben éjszaka teknőkben aludtak a csecsemők, öregek fulladoztak a nedves, hideg fáspincékben, s azokban a házakban, ahol erősebb volt a tűzharc ... sírva könyörögtek az asszonyok, hogy adjuk meg magunkat..." November 8-ra felszámolták az összes fegyveres csoportot a kerületben.

Budán a legfontosabb védelmi pont a Széna tér körül alakult ki, az itteniek nevéhez fűződik Marosán György elfogása (később szabadon engedték a politikust). A szovjet harckocsik a délelőtt folyamán érkeztek a Déli pályaudvarhoz, majd előrenyomultak a tér irányába és szétverték az ellenállókat. A Móricz Zsigmond körtéren zajlott harcokról szinte alig vannak források. A szovjet támadás hírére egy 80 főből álló csoport szervezte újjá az ellenállást, hozzájuk csatlakozott a pápai rohamlöveg zászlóalj egyik egysége. November 5-én 6-7 órás harcot követően a szovjetek körbezárták a körteret, amely egyben az ellenállás beszüntetését jelentette.

Kispesten a védelem központja a helyi rendőrkapitányságon volt, de miután az épületet találat érte, összeomlott a védelem. Két nappal később Koroly T. György parancsnok még egyesítette a fegyvereseket, de a túlerő végül felmorzsolta és visszavonulásra késztette őket. Az óbudai Schmidt-kastélynál az ellenállást egységeiktől elszakadt katonatisztek irányították. Több sikeres támadást hajtottak végre november 7-ig, de végül kapituláltak. Angyalföld esetében érdemes kiemlíteni Homola László parancsnok biztató mondatát, amely jól érzékelteti, hogy milyen hangulat uralkodott a felkelők körében: "Nemcsak az oroszoknak volt Sztálingrádjuk, nekünk is van Budapestünk".

A legtovább Csepelen és Újpesten tartottak ki a felkelők, ami főleg annak volt köszönhető, hogy a szovjet támadás első hulláma Budapest belső kerületeire koncentrálódott. Más kerületekkel szemben óriási előnyt jelentett, hogy Csepelen nagy létszámban csatlakoztak hivatásos katonák a felkelőkhöz és önálló alakulatként vettek részt a harcokban. A csepeliek ügyesen használtak megmaradt lövegeiket és komoly veszteségeket okoztak a szovjet erőknek, ezzel is lassítva az előrenyomulást. Újpesten a szabadságharcosok felkészültek az intervencióra, a kerület több pontján is sikerrel vették fel a harcot a támadók ellen.

A forradalmárok leleményessége nem ismert határokat, az újpestiek a közeli Csirizgyárból szerzett anyaggal kenték fel az utat, hogy akadályozzák a páncélosok mozgását. A nyomasztó túlerővel szemben azonban itt is csak idő kérdése volt, hogy meddig bírnak kitartani a védők. A Forradalmi Katonatanácsok a harc nélküli megadás mellett döntöttek. A városokban lévő fegyveres csapatok ezt sok esetben nem tudták elfogadni és inkább a környező erdőkben vonultak vissza. Komoly fegyveres ellenállás csak néhány városban alakult ki.

Veszprémben stratégiai elhelyezkedése miatt a várnál voltak a legsúlyosabb harcok. Pécsen egy csoport a Mecsekbe vezető utakat vonta ellenőrzése alá, majd két napig sikeresen akadályozták a szovjetek előrejutását, de végül november 6-án kénytelenek voltak visszavonulni. Horváth Géza vezetésével november 9-én kilőtték azt a parancsnoki kocsit, amelyben történetesen Pécs város szovjet parancsnoka (Kornyusin őrnagy) utazott, aki belehalt sérüléseibe. A folyamatos szovjet támadások hatására a csoport november 22-én átmenekült Jugoszláviába.

A keleti országrészben két nap alatt 32 magyar katonai helyőrséget foglalt el a 8. hadsereg. November 11-ére a szovjetek gyakorlatilag megtörték a fegyveres ellenállást az országban. A harcok következtében az országban összesen 2600-2700 magyar vesztette életét, a Néphadsereg kötelékéből 285 fő, a BM-dolgozók és más fegyveres erők köréből pedig 144-en haltak meg. A kórházakban mintegy 20 ezer sebesültet ápoltak. A szovjetek közül a statisztikák szerint 669-en vesztették életüket.

előző oldal 2 / 2