Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna

Az ítélet: halál

A szabadságharcot követő megtorlás csúcspontja a szimbolikusan a bécsi forradalom és Theodor Latour hadügyminiszter erőszakos halálának első évfordulójára időzített tizenhárom honvédtiszt aradi és Batthyány Lajos miniszterelnök pest-budai kivégzése volt. Haynau kívánságának megfelelően szeptember 26-án a törvényszék valamennyi főtisztet kötél általi halálra ítélte.

Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid és Schweidel József polgári ruhában rablánc nélkül, beszélgetve mentek kivégzőik elé az aradi vársáncba. Miután bekötötték a négy hős szemeit (Schweidel ezt nem engedte), 12 katona sortüze villant. Mivel Kiss Ernő ezt követően még feltápászkodott, közelről fejbe lőtték.

A törvényszék vezető bírája, Ernst négy személy esetében enyhítésért folyamodott és fellebbezett Haynauhoz, aki ítéletüket lőpor és golyó általi halálra változtatta. Az önálló seregtestet első esetben a világosi fegyverletételkor vezető, egyedüliként „csak” ezredesi rangban szolgáló Lázár Vilmos és Dessewffy Arisztid büntetésének enyhítését az osztrákoknak, és nem az oroszoknak történő megadás, míg Kiss Ernő és Schweidel József esetében a többiekhez képest jóval jelentéktelenebb szerepvállalás indokolta.

A négy, golyó általi halálra szánt főtiszt kivégzése után a kötél általi halálra ítélt tábornokok következtek: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly. Az utolsóként felakasztott Vécsey miután végignézte társai erőszakos és lassú halálát, s már nem volt kitől elbúcsúznia, a bitófa árnyékában – a legenda szerint – a sokat szenvedett Damjanich kezét csókolta meg.

Kevésbé közismert, hogy Aradon már augusztus 22-én kivégezték Ormai Norbertet, október 25-én pedig Kazinczy Lajost (Kazinczy Ferenc fiát), majd 1850. február 19-én Ludwig Haukot – mindhárman honvéd főtisztek voltak. Lenkey János kivégzésére azért nem került sor, mert az aradi várbörtönben megtébolyodott, és később ott is hunyt el.

Az 1849. január 8-án letartóztatott, mindvégig az alkotmányos és kompromisszumos megoldást kereső Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzéséhez még nehezebb volt megfelelően indokolható és igazolható jogi alapot találni. Az Aradon kivégzett honvédtisztekhez hasonlóan lázadással és felségárulással vádolták, döntően az 1848. évi tavaszi-nyári cselekedeteiért ítélték el, hiszen a többiekkel ellentétben októbert követően vezetőként már nem vett részt a szabadságharc politikai vagy katonai döntéseiben.

Haynau természetesen nem gyakorolt kegyelmet, jóváhagyta a halálos ítéletet, ám végül nem kötél, hanem golyó oltotta ki az életét. Batthyány ugyanis nem kívánt a köztörvényes elítéltek módjára, megalázó módon, kötél által meghalni, ezért a felesége által becsempészett kis tőrrel a nyakán életveszélyesen megsebesítette magát. A pesti Újépületben a kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett, szemét nem engedte bekötni, és maga vezényelte a halálos sortüzet.

A sötét ötvenes évek

A megtorlás, mely a társadalom minden csoportját és rétegét érintette, kegyetlen és kíméletlen volt. A honvédsereg katonái és tisztjei közül közel 50 ezer személyt kényszersorozással olvasztottak a császári hadseregbe. A várfogságra ítéltek száma megközelítette az 1500 főt. A haditörvényszékek mintegy 500 halálos ítéletet hoztak, a végrehajtott halálos ítéletek száma elérte a százötvenet.

Kossuth bankókat égetnek 1849. október 18-án

A katonák mellett civileket, jegyzőket, papokat, tanítókat, de még nőket is sokszor várfogságra, sáncfogságra (kényszermunkára), botozásra, vesszőzésre, vagyonelkobzásra vagy állásvesztésre ítéltek, több ezren emigrációba kényszerültek. A Kossuth-bankók beváltás nélküli megsemmisítésével a magyar társadalom minden tagjának jelentős anyagi hátránya keletkezett. A csendőrség és a rendőrség létrehozásával a nép korábban soha nem tapasztalt megfigyelése és ellenőrzése valósult meg.

1849 sötét őszén igen kevesen gondolták, hogy 18 évvel később már a véreskezű Habsburg királlyá koronázásán fognak éljenezni, és hogy fél évszázad múltán pedig Ferenc Józsefből Ferenc Jóska válik

Mindezek alapján jogosan nevezhetjük a XIX. század közepét a sötét ötvenes éveknek, melyet nem homályosíthatnak el a sorozatosan kihirdetett amnesztiarendeletek, például Ferenc József és Erzsébet 1854. évi házasságkötése után vagy a császári pár 1857. évi magyarországi látogatását megelőzően. A véreskezű ifjú császártól nagyon hosszú út vezet a koronázásig és a kiegyezésig, majd a millenniumi kiállításon látványosan ünnepelt Ferenc Jóskáig.

1. Harc a túlerővel
2. Főtisztek osztrák kézen
3. Az ítélet: halál

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­ősz
Múlt-kor magazin 2020

• Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
• Hét halálos divattrend
• Galgamácsa királyi vadászkastélya
• Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
• Aki elhozta Párizst Budapestre
• A Mona Lisa titokzatos elrablása 
• Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
• A darázsderék tündöklése és bukása
• Rubens fejedelmi falvédői