Pöcegödörbe süllyesztett iratokkal és szalma alá rejtett uránnal ért véget a náci atomprogram
2020. június 5. 18:43 Múlt-kor
Korábban
A vezető fizikus felkutatása
A Big hadművelet ezzel véget ért, azonban Pash mindenáron Heisenberget akarta. A nyomokat követve, óvatosan – ekkoriban még mindig sokan tartottak attól, hogy a németek az utolsó pillanatban bevetnek valamilyen „csodafegyvert” – a bajorországi Alpokba vetette magát.
Miután a német ellenállók felrobbantottak egy fontos hidat, a „Villám A” járműveit hátrahagyva, gyalog kelt át egy meredek szurdokon. Az ezredessel együtt összesen húsz főt számláló csoport végül megérkezett a Walchensee tónál fekvő Urfeldbe, ahol egy mintegy 700 főt számláló SS-kontingenssel álltak szemben.
A németek azt hitték, egy nagyobb amerikai erő előőrsével van dolguk, így megadták magukat. Pash igyekezett fenntartani a látszatot, amíg Heisenberg után kutatott. Néhány helyi lakos kikérdezése után végül 1945. május 2-án megtalálta a fizikust családjával együtt egy erdei faházban. A birodalom vezére, Hitler ekkor már két napja halott volt.
A nyugati szövetségesek által elfogott német atomtudósokat – köztük Otto Hahn, Max von Laue és mások, összesen tízen – a brit hírszerzőszerv, az MI6 egy biztonságos, lehallgatókészülékekkel ellátott házába vitték az angliai Cambridge közelében.
A Farm Hall nevű birtokon történt kihallgatások során a fizikusok azt vallották, személy szerint nem értettek egyet a nácizmussal, és valójában diszkréten szabotálták a programot, hogy Hitler ne juthasson atomfegyverhez.
A tudósok lehallgatott beszélgetései más képet festettek: miután értesültek a hirosimai atomtámadásról, egymás közt hangot adtak elképedésüknek, hogy az amerikaiaknak sikerült elkészíteniük a fegyvert, amihez ők még csak közel sem jártak.
Hahn – habár nem volt a fegyverfejlesztő csoport tagja – a maghasadás felfedezőjeként személyes felelősséget érzett amiatt, hogy tudományos eredményei annyi ember halálához vezettek. Habár a többi tudós személyes meggyőződését nem lehetett biztosra venni, annyi nyilvánvaló volt: nem a tudósok állítólagos önszabotálásán múlt, hogy a Harmadik Birodalom nem fejlesztette ki az atombombát.
A német atomprogram a rendelkezésre álló erőforrásokban messze elmaradt a Manhattan-tervtől, és a kezdeti előny ellenére az Egyesült Államokban dolgozó nemzetközi gárda a háború során átvette a tudományos versenyben a vezetést.
Az Alsos program minden részlete ma sem teljesen nyilvános, azonban a digitalizálás előrehaladtával egyre több anyag válik nem csupán kutathatóvá, de könnyen elérhetővé is. A kaliforniai Stanfordban található Hoover Intézet könyvtára – amely Pash ezredes a misszióval kapcsolatos papírjait és naplóját őrzi – például nemrégiben elérhetővé tette az ezredes filmes anyagát is Youtube-csatornáján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap