Pásztortáncok és körhintás betyár - így ünneplik Szent Mihály napját
2015. szeptember 23. 10:25 MTI
Kiállítások, népművészeti kirakodóvásár és pásztorkutya-bemutató is színesíti a szombaton kezdődő kétnapos veszprémi Szent Mihály napi búcsút - tájékoztatta szerdán az MTI-t a város polgármesteri hivatalának kulturális csoportvezetője.
Korábban
Perlaki Claudia elmondta, hogy a hagyományőrzésen túl a program célja az, hogy megmutassa a mai Veszprém értékeit és érdekességeit a látogatóknak. A programsorozatot 2009 óta rendezik meg. A múlt ápolásának szép példája az idén nyolcvanesztendős Bakonyi Ház, az ország egyik legrégebbi tájháza, melynek megjelenése, berendezése elődeink mindennapjait őrzi. Szombaton délután tárlatvezetést tart a ház múltjáról és jelenéről Gy. Lovassy Klára, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum igazgatója - fejtette ki a kulturális csoportvezető.
Hozzátette: a Bódi Magdi, ahogy én látom című kiállítás a rendezvény mindkét napján ingyenesen látogatható a Szaléziánum Érseki Turisztikai Központban, délután kétóránként tárlatvezetéssel egybekötve. Tihanytól Siracusáig - 100 éve született Pleidell János festőművész címmel nyílik emlékkiállítás szombaton délután a Szent Imre Piarista és Helyőrségi templomban. A Szent Mihály naphoz kötődő hagyományok elevenednek meg vasárnap a város barokk negyedében, ahol pásztortáncokat tanít Vastag Richárd, a népművészet ifjú mestere és táncosai, ezen kívül tanúi lehetnek az érdeklődők a pásztorok bejövetelének és megáldásának, valamint a pásztorkutya-bemutató és a birkaterelés is az ősi hagyományokat eleveníti fel.
Az ünnepi szentmisét a Szent Mihály Bazilikában Nagy Károly apát, kanonok celebrálja. A Kabóca Bábszínház jóvoltából a gyerekek találkozhatnak Zöld Marcival, a körhintás betyárral és gólyalábas barátaival - sorolta a programokat a kulturális csoportvezető. Hozzátette: mindkét nap népművészeti kirakodóvásár várja a látogatókat a veszprémi várhoz vezető útvonalon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap