2021. tavasz különszám: 18 festmény, amit imádunk
ITT támogathatsz bennünket

Őze lajos versmondásainak eredeti magnetofonszalagjait keresik a készülő emlékházhoz

2021. április 27. 10:28 MTI

Őze Lajos versmondásainak egykor Haitsch Emil főorvos által megőrzött megnetofonszalagjait keresi a szentesi Koszta József Múzeum, a digitalizált felvételeket a Kossuth-díjas művész emlékházában mutatnák be a látogatóknak – közölte Farkas László igazgató a színművész születésének évfordulóján az MTI-vel.

Őze Lajos
Őze Lajos a Magyar Rádió stúdiójában, 1968. (kép forrása: Fortepan / Szalay Zoltán)

A készülő emlékház célja korszerű muzeológiai technikák segítségével bemutatni a szentesi születésű színész életútját, pályáját, a városhoz kötődő emlékeit és felidézni azt a hatást, melyet Őze Lajos gyakorolt a közönségre. A tárlaton szereplő relikviái – melyek a család és a szentesiek mellett az Országos Színháztörténeti Múzeumból érkeznek – közelebb hozhatják majd Őze Lajos alakját a látogatókhoz.

A kiállításon hallható majd egy válogatás a színművész által előadott versekből is. A múzeum ezért keresi Őze Lajos versmondásainak megnetofonszalagjait. A közgyűjtemény kutatásai szerint az 1960 és 1967 között készült felvételeket a fővárosi Róbert Károly körúti kórház – a mai Nyírő Gyula Kórház – egykori főorvosa, Haitsch Emil őrizte meg. A szalagok a Latinovits Zoltán hangját megőrző felvételekhez hasonlóan az 1967-ben elhunyt főorvos hagyatékába kerültek.

A múzeum a tervek szerint digitalizálná a felvételeket és a tárlat mellett felhasználná azokat az Őze Lajosról készülő dokumentum-játékfilmben is.

Őze Lajos, a 20. század egyik legnagyobb magyar színésze Szentesen született 1935. április 27-én nagyon szegény családban. Szülei válása után, tízévesen nevelőanyához került, aki verte, akkor kezdett el dadogni. A gyógyulást a nótázásnak köszönhette, a nagyapjától tanult dalok dúdolása felszabadította gátlásait – olyannyira, hogy verseket kezdett mondani.

Bejutott a Színművészeti Főiskolára, ahol Gellért Endre vezette a főtanszakot. A diploma megszerzése után pályáját karakterszerepekkel a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, majd 1959-ben a Nemzeti Színház tagja lett, s haláláig hűséges maradt az ország első színházához. Még zömmel mellékszerepeket játszott, amikor már nagy egyéniségként kezdték emlegetni. Klasszikus és kortárs darabok vezető karakterfiguráit, a drámairodalom sok-sok ellentmondásos alakját formálta meg a Nemzetiben és a gyulai nyári játékokon, amelynek állandó színésze volt.

Az 1960-as évek végére beérett, nagy művész lett. Tehetségének sokoldalúságát bizonyítja, hogy a Bánk bánban Tiborcot és Biberachot egyaránt játszotta. Különösen emlékezetesek a Shakespeare-művekben, továbbá a Csongor és Tündében, A szecsuáni jólélekben és az Éjjeli menedékhelyben nyújtott alakításai. Jelentősen hozzájárult a kortárs magyar írók – Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre, Sánta Ferenc, Örkény István – műveinek színpadi sikeréhez.

Filmen már főiskolás korában szerepelt (Egy pikoló világos), ezt számos karakter- és főszerep követte. Kiemelkedőt alakított a magyar filmtörténet két korszakos alkotásában: Bacsó Péter 1969-es A tanú című szatírájában Virág elvtársat, majd 1976-ban Fábri Zoltán Az ötödik pecsétjében Gyuricza órást formálta meg. Már halálos betegen vállalta el Bacsó Péter Hány az óra, Vekker úr? című filmjének egyik szerepét, s a forgatási időszak alatt – 1984. október 21-én – halt meg tizenöt évig húzódó betegség után.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár