Öt vakmerő rabszolgaszökés
2015. november 12. 08:30
Korábban
Aki hét évet töltött el egy koporsószerű lyukban
Az Észak-Karolinában született Harriet Jacobs tinédszer éveit folyamatos rettegésben töltötte, mivel ura amellett, hogy nem engedte, hogy férjhez menjen, szexuálisan is kihasználta. Amikor a zaklatás azután is folytatódott, hogy Jacobsnak egy másik férfitól két gyermeke is született, a nő elhatározta, hogy megszökik. 1835-ben menekült el az ültetvényről, és egy rövid ideig barátai házában húzta meg magát. Mivel tudta, hogy nem sok esélye lenne északra szökni, végül nagyanyja házában kötött ki, ahol egy kis padlásszobában rendezkedett be. A kevesebb mint három méter hosszú, két méter széles, levegőtlen helyiség, amelynek magassága sehol sem érte el az egy métert, hemzsegett a patkányoktól, és a fény sem öntötte el a lyukat. Jacobs összesen hét évet töltött el a kis helyiségben, miközben egy résen keresztül figyelte, ahogy a gyermekei játszanak, és csak éjszakánként hagyta el a koporsószerű lyukat.
Jacobs végül 1842-ben jutott el északra, miután egy barátja biztonságos áthaladást biztosító dokumentumokat szerzett neki egy Philadelphiába tartó hajóra. Innen New Yorkba vezetett az útja, ahol családja többi tagja már várt rá. A következő években New Yorkban és Bostonban is dolgozó Jacobs még szökése után is félt attól, hogy egykori ura rátalál, egészen addig, míg barátai végül megvásárolták a gazdájától, majd felszabadították. Jacobs később neves abolicionistaként vált ismertté, megpróbáltatásairól pedig könyvet is írt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap