Öt híres beszéd az esőben
2016. április 2. 14:55 Múlt-kor
Séta a "bűn városában"
A Magyarország jelentős részét megszállás alatt tartó román hadsereg 1919. november 14-én hagyta el a kifosztott Budapestet, Horthy Nemzeti Hadseregének alakulatai már másnap a város határában állomásoztak. A bevonulásra november 16-án került sor. Kiáltványok jelentek meg a főváros utcáin, amelyekben Horthy Magyarország legszégyenteljesebb korszakának nevezte az 1919 novembere előtti időszakot, nyugalomra és együttműködésre szólította fel a lakosokat.
A Nemzeti Hadsereg fővezére november 16-án hajnalban vonattal utazott fővezérségi központjáról, Siófokról Budapestre. 6.15-kor a Kelenföldi pályaudvaron szállt le a szemerkélő esőben, majd egy fehér lóval folytatta útját a fővárosban. A fellobogózott és kidíszített Bartók Béla úton hatalmas pompával vonult végig a tömegek szegélyezésében. A Gellért térre érvén a Gellért Szálló előtt – amely a megszálló románok városparancsnokságának adott otthont, később pedig Horthy főhadiszállása lett – a kissé megilletődött Bódy Tivadar polgármester fogadta, akinek fogadóbeszédére Horthy lova nyergéből válaszolt. Az egykori ellentengernagy kertelés nélkül kimondta, hogy mindeddig gyűlölte Budapestet, amely az elmúlt évben a nemzet megrontójává lett, megtagadta ezeréves múltját, sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. (Ezzel a Tanácsköztársaságra utalt.)
„Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor – kimondom – gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát” – szólt Horthy a mindössze néhány perces válaszában. Beszéde végén „megbocsátott” a városnak, azonban hozzátette: „ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell.”
A Gellért Szálló előtti tér eseményeit követően a menet a mai Szabadság-hídon keresztül a parlamenthez vonult. Itt Friedrich István kormányfő köszöntötte a menetet, ezt követően Horthy leszállt lováról, s a parlament lépcsőjén felsétált, ahol egy oltár állt. Csernoch bíboros hercegprímás misét mondott, majd megáldotta a Tormay Cecil által hímzett zászlót, amelyet a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevében ajándékozott a Nemzeti Hadseregnek.
Bár néhányan féltek a bevonulás esetleges „antiszemita következményeitől”, Horthy budapesti útja békésen folyt le. A bevonulás másnapján egy újabb megbeszélés sorozat kezdődött egy, a nyugati országok által is elismert új kormány felállításáról. 1919. november 24-én megalakult az új kormány, élére a tanítóképzőt végzett Huszár Károly került. Az antanthatalmak már másnap elismerték Magyarország kormányát, amely a következő év elején küldöttséget indított a párizsi béketárgyalásokra, s levezényelte az első nemzetgyűlési választásokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap