Öt ember, akit kitöröltek a történelemből
2015. március 31. 13:50
Tavaly év végén az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un kivégeztette unokatestvérét és közeli tanácsadóját, Jang Song Thaeket, akit az állami média szó szerint igyekezett teljesen kitörölni a történelemből: kiretusálta a fényképekről, fotóit pedig eltüntette az online adatbázisokból is. Azonban nem ez volt az első eset, hogy egy politikai vezető puszta létezését is megpróbálták eltitkolni.
Korábban
Sztálin titkosrendőrségének feje
Nyikolaj Ivanovics Jezsov Sztálin egyik leghűségesebb híve volt, s érdemei elismeréseként az 1930-as években a szovjet állampárt Központi Bizottságának tagja lett. 1936-ban a szovjet titkosrendőrség, az NKVD élére került, belügyi népbiztosi működése idején (1936-1938) érte el a sztálini politikai tisztogatás a tetőpontját, amely időszakot Jezsov után gyakran nevezték „jezsovscsinának” is.
A nagy terror idején Sztálin utasítására - az ellenforradalmárokkal való leszámolás jegyében - lefejezték a párt- és hadvezetést, etnikai és osztályalapon pedig szovjet polgárok tömegeit végezték ki, vagy deportálták a Gulagra. A központ a kivégzendők számát kvótákban határozta meg. A kvótákat többször felemelték, mivel a helyi párt- és rendőri vezetők a terv túlteljesítésére törekedtek. Szovjet levéltári adatok szerint 1937-38-ban 1 millió 550 ezer személyt vettek őrizetbe, és 681 ezret végeztek ki, ám az áldozatok valódi száma számos szakértő szerint jóval több lehetett.
Nyikolaj Ivanovics Jezsov Sztálin bal oldalán
1938 után a vérengző Jezsov hatalma folyamatosan csökkent, elveszítette pozícióit, tevékenységét kritikával kezdték illetni, s 1939 márciusában már ki is zárták a pártból. Egy hónappal később bebörtönözték, kémkedés és árulás vádjával bíróság elé állították, ahol golyó általi halálra ítélték. A végrehajtásra 1940 februárjában került sor. A kegyvesztett Jezsovot a történelemhamisítás eszközéhez gyakran nyúló Sztálin utasítására még a fényképekről is el kellett távolítani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap