Összeállítják az orosz történelem száz legfontosabb forrását
2014. október 9. 11:52 MTI
Az orosz kulturális minisztérium 2015-re összeállítja és szó szerint, teljes terjedelmében nyilvánosságra hozza az orosz történelem 100 legfontosabb dokumentumát (forrását), amelyeket a középiskolák felsőtagozatos diákjainak és az egyetemi, főiskolai hallgatóknak ajánl tanulmányozásra - közölte az Izvesztyija című orosz lap.
Korábban
Mihail Ipatov, a tárca főosztályvezetője az újságnak nyilatkozva elmondta, hogy a források között van IV. (Rettegett) Iván cár törvénykönyve (Szugyebnyik), a 16. századi, Szilvesztr orosz szerzetes által szerkesztett és részben írt "házirend" (Domosztroj), vagyis a gyakorlati életmód és polgári erények kódexe, az 1649-es törvénykönyv (Szobornoje ulozsenyije), továbbá Dmitrij Pozsarszkij levele a cárválasztó országos gyűlés (zemszkij szobor) összehívásáról, a 911. évi orosz-bizánci szerződés, valamint a modern korból az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum, Sztálin 1941. július 3-i beszéde a Szovjetunió hitleri megtámadása után vagy az 1975-ös helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmánya.
Az illetékes szerint a kezdeményezés célja meghatározni és a nyilvánosság elé tárni azokat az alapvető történeti forrásokat, amelyek az orosz történelmet formálták, és máig meghatározó elemei az orosz identitástudatnak. Minden egyes dokumentumot tudományos kommentárokkal és bibliográfiai adatokkal látnak el, és tesztfeladatokat is összeállítanak a középiskolai és egyetemi, főiskolai történelemórák, előadások számára. A minisztérium azzal indokolja javaslatát, hogy az orosz diákok legfeljebb szöveggyűjteményekből ismerik ezeket a dokumentumokat, amelyek kiragadott részleteket tartalmaznak, nem a teljes szöveget, és ezért nem tükrözik a történelmi valóság sokszínűségét.
Az orosz minisztérium kezdeményezését sok egyetemi professzor és középiskolai tanár kedvezően fogadta, helyesli. Jurij Vjazemszkij professzor, a történettudományok kandidátusa, egy kedvelt orosz televíziós sorozat (Umnyiki i umnyici) moderátora szerint ezeknek a történelmi dokumentumoknak, különösen a Domosztrojnak a tanulmányozása csak hasznára válik a diákságnak. A Domosztroj sok hasznos tanácsot tartalmaz, például olyanokat, hogy az ember viselkedjék szerényen, tisztelje szüleit, és tartsa be a keresztény parancsolatokat.
De volt olyan is, aki vitatta a kezdeményezés értelmét. Konsztantyin Kovaljov-Szlucsevszkij történész professzor, az újságírói és szépírói főiskola tanára például arra hívta fel a figyelmet, hogy a történészek más-más álláspontot képviselnek a kulcsfontosságú történelmi tények és események megítélésében. "Ezt a 100 dokumentumot természetesen tanulmányozni kell, de az a kérdés, hogyan fogják interpretálni és népszerűsíteni őket" - vélekedett a professzor.
Jefim Racsevszkij, a moszkvai Caricino oktatási központ igazgatója viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a 100 forrás tanulmányozása nem dogma az iskolák számára. Szerinte még a visszataszító történelmi személyiségek műveinek tanulmányozása is hasznos. "Normális ember nem szeretheti Sztálint, mégis érdekes, hogy milyen beszédet mondott ez a gazember" - vélekedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap