2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek
ITT támogathatsz bennünket

Örök ellenzékben harcolt az elsőrangú szónok, Trianon „visszhangja”, Apponyi Albert

2021. május 29. 16:14 Múlt-kor

Trianon emlékezetének meghatározó alakja

Apponyi 1920. január 16-án az eredetileg mintegy 70 perces beszédében három nyelven fejtette ki a magyar álláspontot és azt már a beszédének kezdetén leszögezte, hogy a magyar fél számára a feltételek elfogadhatatlanok:

„Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg.”

Hatalmas ívű szónoklatában történeti-jogi, gazdasági, földrajzi, kulturális, nyelvi és etnikai érvekkel, a bolsevizmus elleni harcra hivatkozva próbálta Magyarország integritását megvédeni. A földrajztudósként is elismert Teleki Pál által készített néprajzi térképet bemutatva demonstrálta az öt főhatalom képviselőinek, hogy a tervezett új határok mentén tömbben élő magyarok igen jelentős számban kerülnének idegen uralom alá. Beszédében előre jelezte a diktátum által előidézett jövendőbeli problémákat, a győztesek szemére vetette a wilsoni önrendelkezési elv mellőzését.

Beszéde ugyan nem hozott fordulatot, érv- és eszmerendszere mégis beépült a magyar közgondolkodásba, és a trianoni-trauma egyik mementójaként befolyásolta a magyarság emlékezetpolitikáját: a magyarság ugyan elvesztette területeinek jelentős részét, nemzetként mégis nagy és erős maradt, kulturális missziónk a dicstelen békével nem ért véget.

1920-ra Magyarország sorsa – a külpolitikai játszmák és ígéretek fényében – már megpecsételődött: a Délvidéket, Erdély jelentős részét és a Felvidéket egyaránt már magukénak tudhatták a „győztes” hatalmak. A békeszerződés tervezete, amely Magyarország véglegesnek szánt határait is rögzítette, hónapokkal korábban megszületett, a küldöttségnek nem kínálkozott valós lehetősége az események érdemben történő megváltoztatására. A magyarok vesztes félként történő meghívása csak politikai gesztusnak álcázott díszlet volt, valós érdekérvényesítésre nem volt lehetőség.

Sőt, a franciák – Georges Clemenceau vezetésével – még Apponyi személyét is meg akarták vétózni, mondván a világégés idején támogatta a háborút, és mindvégig német szimpatizáns maradt. Miután Apponyi átvette a békediktátumot, az egész küldöttség lemondott; a szerződést 1920. június 4-én Benárd Ágost népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ írta alá.

Az 1920-ban összeült Nemzetgyűlésben az igen népszerű Apponyi a pártonkívüli legitimista ellenzék egyik vezetője lett, de Bethlen István kormányfőnek sikerült ügyes taktikázással háttérbe szorítania. A belpolitikai kérdésekben mérsékelt nézeteivel egyre inkább háttérbe szorult, így elsősorban a külpolitikai színterén, a magyar ügy képviselőjeként kapott szerepet: így lett Apponyi 1923-tól Magyarország fődelegátusa lett a Népszövetségben.

Még ugyanebben az évben, szeptember 19 és december 10 között amerikai körúton vett részt, ahol Európa aktuális helyzetét ismertette, illetve a magyarok ügyét kívánta népszerűsíteni: New Yorkban, Chicagóban, de még Kanadában is adott elő.

Kifejezetten aktív volt a társaságok és az alapítványok életében is, 1898-tól az MTA tiszteletbeli tagja, 1890-től a Kisfaludy Társaság tagja, 1920-tól pedig a Szent István Akadémia elnöki posztját töltötte be. 1921-ben az aranygyapjas rend lovagja lett, sőt, pacifista nézetei miatt a magyar egyetemek többször jelölték Nobel-békedíjra is.

1933. február 7-én Genfben, 86 évesen érte a halál. A gyászhír elterjedt a világsajtóban, és többen, korábbi politikai vetélytársai is kifejezték részvétüket. Olyan kiemelkedő lapok emlékeztek meg róla, mint a Times vagy a Deutsche Allgemeine Zeitung, nem véletlenül jellemzték többen úgy, mint „the grand old man of Middle-Europe”, azaz Közép-Európa kiemelkedő kvalitású „nagyöregje”.

Gömbös Gyula javaslatára a budavári Koronázó Főtemplomban temették el 1933. február 14-én. Az utókor is megemlékezett róla, 2015-ban posztumusz Magyar Örökség díjban részesítették, az Országház épületében pedig egy Tanácstermet neveztek el róla.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
1920. január 15-én a francia külügyminisztérium palotájában adták át Apponyinak a békediktátum szövegétLászló Fülöp Elek portréja ApponyirólA Borsszem Jankó 1871-es gúnyrajza ApponyirólApponyi Albert temetése
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár