Örök ellenzékben harcolt az elsőrangú szónok, Trianon „visszhangja”, Apponyi Albert
2021. május 29. 16:14 Múlt-kor
Korábban
Trianon emlékezetének meghatározó alakja
Apponyi 1920. január 16-án az eredetileg mintegy 70 perces beszédében három nyelven fejtette ki a magyar álláspontot és azt már a beszédének kezdetén leszögezte, hogy a magyar fél számára a feltételek elfogadhatatlanok:
„Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének az elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg.”
Hatalmas ívű szónoklatában történeti-jogi, gazdasági, földrajzi, kulturális, nyelvi és etnikai érvekkel, a bolsevizmus elleni harcra hivatkozva próbálta Magyarország integritását megvédeni. A földrajztudósként is elismert Teleki Pál által készített néprajzi térképet bemutatva demonstrálta az öt főhatalom képviselőinek, hogy a tervezett új határok mentén tömbben élő magyarok igen jelentős számban kerülnének idegen uralom alá. Beszédében előre jelezte a diktátum által előidézett jövendőbeli problémákat, a győztesek szemére vetette a wilsoni önrendelkezési elv mellőzését.
1920. január 15-én a francia külügyminisztérium palotájában adták át Apponyinak a békediktátum szövegét
Beszéde ugyan nem hozott fordulatot, érv- és eszmerendszere mégis beépült a magyar közgondolkodásba, és a trianoni-trauma egyik mementójaként befolyásolta a magyarság emlékezetpolitikáját: a magyarság ugyan elvesztette területeinek jelentős részét, nemzetként mégis nagy és erős maradt, kulturális missziónk a dicstelen békével nem ért véget.
1920-ra Magyarország sorsa – a külpolitikai játszmák és ígéretek fényében – már megpecsételődött: a Délvidéket, Erdély jelentős részét és a Felvidéket egyaránt már magukénak tudhatták a „győztes” hatalmak. A békeszerződés tervezete, amely Magyarország véglegesnek szánt határait is rögzítette, hónapokkal korábban megszületett, a küldöttségnek nem kínálkozott valós lehetősége az események érdemben történő megváltoztatására. A magyarok vesztes félként történő meghívása csak politikai gesztusnak álcázott díszlet volt, valós érdekérvényesítésre nem volt lehetőség.
Sőt, a franciák – Georges Clemenceau vezetésével – még Apponyi személyét is meg akarták vétózni, mondván a világégés idején támogatta a háborút, és mindvégig német szimpatizáns maradt. Miután Apponyi átvette a békediktátumot, az egész küldöttség lemondott; a szerződést 1920. június 4-én Benárd Ágost népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ írta alá.
Az 1920-ban összeült Nemzetgyűlésben az igen népszerű Apponyi a pártonkívüli legitimista ellenzék egyik vezetője lett, de Bethlen István kormányfőnek sikerült ügyes taktikázással háttérbe szorítania. A belpolitikai kérdésekben mérsékelt nézeteivel egyre inkább háttérbe szorult, így elsősorban a külpolitikai színterén, a magyar ügy képviselőjeként kapott szerepet: így lett Apponyi 1923-tól Magyarország fődelegátusa lett a Népszövetségben.
Még ugyanebben az évben, szeptember 19 és december 10 között amerikai körúton vett részt, ahol Európa aktuális helyzetét ismertette, illetve a magyarok ügyét kívánta népszerűsíteni: New Yorkban, Chicagóban, de még Kanadában is adott elő.
Kifejezetten aktív volt a társaságok és az alapítványok életében is, 1898-tól az MTA tiszteletbeli tagja, 1890-től a Kisfaludy Társaság tagja, 1920-tól pedig a Szent István Akadémia elnöki posztját töltötte be. 1921-ben az aranygyapjas rend lovagja lett, sőt, pacifista nézetei miatt a magyar egyetemek többször jelölték Nobel-békedíjra is.
1933. február 7-én Genfben, 86 évesen érte a halál. A gyászhír elterjedt a világsajtóban, és többen, korábbi politikai vetélytársai is kifejezték részvétüket. Olyan kiemelkedő lapok emlékeztek meg róla, mint a Times vagy a Deutsche Allgemeine Zeitung, nem véletlenül jellemzték többen úgy, mint „the grand old man of Middle-Europe”, azaz Közép-Európa kiemelkedő kvalitású „nagyöregje”.
Apponyi Albert temetése
Gömbös Gyula javaslatára a budavári Koronázó Főtemplomban temették el 1933. február 14-én. Az utókor is megemlékezett róla, 2015-ban posztumusz Magyar Örökség díjban részesítették, az Országház épületében pedig egy Tanácstermet neveztek el róla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- A hagyomány szerint halálában is összekapcsolódott Shakespeare és Cervantes 20:20
- Szenvedéllyel teli tájakat ábrázolt festményein William Turner 15:05
- Első felesége halála után teljesedett ki igazán Rettegett Iván paranoijája 14:20
- Egressy Béni mellett a Fiumei úti sírkert megnyitásárról is megemlékeztek 13:20
- Európai nagyhatalom vált Magyarországból III. Béla uralkodása alatt 09:50
- Ma sem tudjuk biztosan, hogyan halt meg Shakespeare 08:20
- Szórakozásnak tekintette a hangversenyt a szigorú nevelésben részesült Menuhin tegnap
- Még a japánok csodálatát is elnyerte az amerikai Hellcat tegnap