Öldöklés Isten nevében – a droghedai vérfürdő
2015. szeptember 25. 14:12
Korábban
Vitatott bizonyíték
Maga Cromwell is különbséget tett hadviselő felek és civilek között. 1649. szeptember 27-én egy friss feljegyzést küldött a Droghedában elesettekkel kapcsolatos részletekről. Több mint 3 ezer katonai áldozat mellett a dokumentum „számos civil” áldozatról is említést tett. A levél eredeti példánya elveszett, a Parlament azonban elrendelte, hogy másolatát hozzák nyilvánosságra. Két évszázaddal később a neves skót történész, Thomas Carlyle azt állította, hogy a kérdéses kifejezés egy későbbi utánnyomás révén került a levélbe. Rajta kívül mások is manipulációt emlegettek. Az másolat eredeti példánya azonban, rajta a szóban forgó szavakkal, még mindig létezik. A parlamentiek nagy figyelmet fordítottak a kiadói fegyelemre, és 1649-ben törvényt bocsátottak ki a hivatalos kiadványok ellenőrzésére. A nyomdászok munkájuk elvesztését kockáztatták volna a hivatalos dokumentumok megmásítása esetén, így nem valószínű, hogy bármit is hozzáírtak volna Cromwell leveléhez.
A rendelkezésre álló források alapján tehát úgy tűnik, maga Cromwell is elismerte civilek legyilkolását. A történészek becslései szerint a város ostromának 2800 katona mellett mintegy 7-800 civil áldozata volt. Cromwell Írországról alkotott véleménye azonban tükrözte az angolok véleményét is, akik örömmel fogadták minden ellenállás eltiprását, anélkül, hogy aggódtak volna az alkalmazott módszerek, és az esetleges polgári veszteségek miatt. Cromwell úgy gondolta, hogy módszere segítségével gyengítheti a csapataival szembeni ellenállást, brutális cselekedetei azonban csak erősítették az írek harci kedvét. Részben ennek köszönhető, hogy a háború csak 1653-ban ért véget, és olyan következményekkel járt, amelyek évszázadokra megmérgezték az angol–ír kapcsolatokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap