Nyolc történelmi személy, akinek fiatalkori élményei meghatározták karrierjét
2017. november 27. 14:28
Korábban
Szigorú apja hozta ki a lázadót Jim Morrisonból
Az 1943. december 8-án született Jim Morrison gyermekkorát meghatározta egy fiatalon átélt trauma. Mindössze négy évesen szemtanúja volt egy balesetnek, amint egy főképp indiánokat szállító teherautó felborult egy sivatagi úton, számos halálos áldozatot követelve. A legendás Doors együttes későbbi frontembere interjúk során rendszeresen emlegette ezt az esetet, mint életének meg meghatározó élményét.
Minthogy édesapja pilóta volt, a Morrison család rendszeresen költözött újabb és újabb helyekre. Jim kiváló iskolai eredményeket tudott felmutatni és nagy tehetsége volt a rajzoláshoz és az íráshoz is. Szigorú apja mellett azonban fokozatosan kialakult lázadó személyisége, amely pályafutását is meghatározta.
Előbb Floridában majd Kalifornia államban járt egyetemre, ahol megismerkedett Ray Manzarekkel, akivel eldöntötték, hogy egy rockzenekart alapítanak. A hozzájuk csatlakozó Robby Krieger és John Deshmore közreműködésével a Doors örökre beírta magát a rockzene történetébe. Hendrix és Joplin után ő is csatlakozott a „27-esek klubjához”, amikor 1971-ben váratlanul elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap