Nyilvános megszégyenítéssel alázták porig az emberek vélt ellenségeiket a viktoriánus Angliában

A német császár ekkoriban komolyan kereste az oszmán szultán kegyeit, így a szultán feleségének elutasító viselkedése jelzésértékű volt. A viktoriánus kori Angliában egy ilyen visszautasítás pedig gyakorlatilag egyet jelentett a nyilvános megszégyenítéssel. Ha valakit egy másik személy megsértett, előbbi azzal vághatott vissza a legbrutálisabb módon, ha úgy tett, mintha a másik nem is létezne. Nem vitatkozott, konfrontálódott vele, egyszerűen annyit jelzett neki a viselkedésével: „számomra halott vagy”. Az emberi psziché felszínes ismerete is elég ahhoz, hogy belássuk, a hasonló viselkedés manapság is komoly lelki traumát jelent, a társadalmi státuszt még komolyabban vevő viktoriánus korban pedig szinte egyet jelenthetett a szociális halálos ítélettel. Egy kellően befolyásos személy megvető pillantása elég lehetett ahhoz, vagy valaki persona non gratává váljon bizonyos körökben.

Bár a gyakorlat már bizonyosan létezett az 1780-as években is, ám egy híres-hírhedt 19. századi dandynek, Beau Brummellnek köszönhetően terjedt el széles körben. Brummell a régenskorszak divatdiktátora volt, aki pusztán annyival is képes volt divatot teremteni, hogy felvett egy addig ismeretlen ruhát, és elsősorban a nyakkendőviselés művészetének tökéletesítéséről vált ismertté. Brummellnek egyetlen szemöldökfelhúzása ahhoz is elég volt, hogy valamit vagy valamit kiírjon a divatosnak tartott dolgok vagy emberek sorából. 

Még legközelebbi barátai sem érezhették magukat biztonságban. Miután összetűzésbe keveredett a régensherceggel, a gyengeelméjű apja helyett kormányzó későbbi IV. Györggyel, Brummell nyilvánosan úgy tett, mintha a régensherceg nem is létezne. A legenda szerint egy társasági eseményen egy alkalommal mindenkivel kezet fogott a leendő uralkodón kívül, sőt, feltűnően megkérdezett egy másik vendéget, kit tisztelhet annak kövér barátjában. Brummell szinte művészi szinten művelte a trollkodást.

A 19. század közepére a nyilvános megvetés ezen formája (angolul: cutting) már annyira elterjedt, hogy szótárakban és etikettkönyvekben is megjelent. A jelenségnek ráadásul több formája is kialakult: ilyen volt többek között, amikor valaki társa arcába bámult, és úgy tett, mintha nem ismerné fel. Ennek enyhébb változata volt, amikor valaki kerülte a szemkontaktust, és csak addig nézte az eget, míg „ellensége” el nem oldalgott.

Ahogy a gyakorlat egyre népszerűbb lett a másokat nyilvánosan megszégyenítő hatalma is fokozatosan nőtt. Ezért az etikettkönyvek azt tanácsolták, hogy lehetőleg kevésbé fájdalmas módját válasszuk annak, ha valakivel közölni szeretnénk, nemkívánatos személynek tartjuk, mivel a megszégyenítés „nemcsak nagyon kemény, hanem gyakorta súlyos következménnyel is jár”.

A társadalmi osztrakiszmosz ezen kegyetlen formája tehát komoly veszélyeket hordozhatott magában, ám a felső társadalmi rétegekbe tartozó nők számára azonban pozitív hatása is lehetett. Egy 1879-es kézikönyvben például kifejtették, a fiatal hölgyek számára gyakran az az egyetlen módja annak, hogy megszabaduljanak a számukra nemkívánatosnak tekintett, kellemetlenkedő férfiak jelenlététől, hogy úgy tesznek, mintha nem is léteznének. Ha egy nő nyilvánosan úgy tett, mintha nem ismerne fel egy férfit, az implicit üzenet lehetett a többiek számára a férfi addigi viselkedéséről. Nem tudni, ez mennyire szorította vissza a nőket ért utcai inzultusokat, mindenesetre tény, hogy a nyilvános megszégyenítés eszköze a 19. század folyamán lassan kizárólagosan a nők fegyvere lett. A férfiaknak már a század közepén is azt javasolták, hogy mellőzzék a társaiknak küldött hasonló jelzéseket, ami különösen észszerűnek tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a férfiak egymás megsértésére adott válasza gyakran agresszióhoz vezet.

A jelenség a 20. század elejére szinte teljesen elvesztette népszerűségét. 1922-ben Emily Post már arról írt, hogyha valaki nem fogadja a másik köszönését, az az udvariasság olyan fokú megsértését jelenti, amelyet legfeljebb egy korábbi, a köszönésre nem reagáló személlyel szemben álló személy által elkövetett megbocsáthatatlan vétség igazolhat. A nyilvános megszégyenítés nemcsak az áldozatra nézve sértő, hanem a jelenlévőknek is kínos – összegzett Post.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
• Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
• A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
• Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
• A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
• A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
• Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
• Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
• Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs