Nero, a keresztények vagy a város zsúfoltsága – miért vált Róma a lángok martalékává?
2018. november 29. 12:43 Múlt-kor
Korábban
Bűnbakképzés az ókorban
Nerót azonban nem hagyták nyugodni a feltételezett érintettségéről szóló hírek, és azt sem volt hajlandó beismerni, hogy a város jelentős részének pusztulásáért – mint uralkodót – felelősség terheli. A zúgolódó tömeg lecsillapítása érdekében a keresztényeket vádolta szándékos tűzokozással. A rágalom akkoriban nem keltett különösebb megütközést, hiszen a rómaiak többségének szemében a különös szekta rendkívül gyanús volt. Mivel a keresztények többször bűnös városnak nyilvánították ki Rómát, és pusztulásáról jövendöltek, minden bizonnyal ők idézték elő a nagy tüzet – hangzott az indoklás.
A császár parancsára megkezdődött a keresztények letartóztatása. A kegyetlen kínzások hatása alatt sokan további követőkről számoltak be a túlélés reményében. A legtöbb fogoly a római jog által gyújtogatás esetén előírtaknak megfelelően máglyán végezte, de volt, akit keresztre feszítettek, vagy ragadozó állatok elé dobtak. Tacitus így számolt be az eseményről: „Ezért a híresztelés elhallgattatása végett Néró másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt, és Christianusoknak nevezett. A vészes babonaságot egyszer már elfojtották, de újból előtört, nemcsak Júdeában, e métely szülőhazájában, hanem Rómában is, ahová mindenhonnan minden szörnyű és szégyenletes dolog összefolyik, s hívekre talál. Így hát először azokat fogták össze, akik ezt a vallást vallották, majd az ő vallomásuk alapján hatalmas sokaságra nem is annyira a gyújtogatás vádját, mint inkább az emberi nem gyűlöletét bizonyították rá. És kivégzésüket még csúfsággal is tetézték, hogy vadállatok bőrébe burkoltan kutyák marcangolásától pusztuljanak, vagy keresztre feszítve, és amikor bealkonyodott, meggyújtva éjszakai világításul lángoljanak.”
A gyújtogatás tehát csupán ürügyként szolgált a római történelem első szervezett keresztényüldözésére, melynek során összesen közel háromszáz embert végeztek ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.