Nemzeti felháborodás kísérte Petőfi özvegyének második házasságát
2017. szeptember 6. 13:06 MTI
Szendrey Júlia írónő, Hans Christian Andersen meséinek első hazai fordítója, Petőfi egykori felesége 149 éve, 1868. szeptember 6-án halt meg. Petőfi emlékéhez soha nem lett hűtlen, erről naplója, feljegyzései tanúskodnak.
Korábban
1828. december 29-én született Keszthelyen. Édesapja, Szendrey Ignác, a Festetics-birtok tiszttartója volt. 1838 és 1840 között Mezőberényben, a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet, ezt követően 1844-ig a pesti Tenczer-Lejtei Leánynevelő tanulója volt, majd a mezőberényi Celestim-kastély leánynevelőjében végzett.
Miután édesapja a Károlyiak jószágigazgatója lett, a család a Szatmár vármegyei Erdődre költözött. Júlia, hogy kitörjön a vidéki élet egyhangúságából, gyakran töltötte idejét barátnőjénél, Térey Marinál Nagykárolyban. 1846. szeptember 8-án itt ismerkedett meg a megyebálon Petőfi Sándorral. Az akkor már közismert költő rögtön elnyerte a haladó gondolkodású lány szívét, aki szülei tiltása ellenére, pontosan egy évvel később férjhez ment szerelméhez.
A boldogító igent az erdődi barokk várkastély kápolnájában mondták ki, mézesheteiket Koltón, a Teleki-kastélyban töltötték. A lány szüleitől semmilyen támogatást nem kaptak, ennek ellenére sikerült saját otthont teremteniük. Pesten az irodalmi élet ünnepelt párja lettek. George Sand, a különc írónő nagy hatással volt Júliára, aki szoknya helyett gyakran jelent meg nadrágban, és előszeretettel szivarozott. Már áldott állapotban volt, amikor kitört a forradalom. A párizsi trikolór mintájára megvarrta, március 15-én férje mellére tűzte a később ismertté vált első piros-fehér-zöld kokárdát. Petőfi naplójából tudható, hogy miközben a költő a Nemzeti dalt írta, szíve hölgye magának nemzeti színű főkötőt készített.
Zoltán, egyetlen közös gyermekük 1848. december 15-én született meg. A segesvári csata után férje halálhírére Júlia felkerekedett, és megpróbálta felkutatni hitvesét. Még a hadszíntérre is elment, majd Pesten Haynautól próbált útlevelet szerezni, hogy Törökországba is elmenjen, de nem kapott úti okmányokat.
Egy ideig Kolozsvárott, majd apjánál, Erdődön élt, de még a gyászév letelte előtt, 1850-ben férjhez ment Horvát Árpád történészhez. Frigyét nemzeti felháborodás kísérte, rajongói, barátai elfordultak tőle. Noha három gyereke is született, a második házasságban nem találta meg a boldogságot. Júlia nagybetegen, másfél évvel halála előtt, elhagyta férjét.
Mindenki csak az istenített költő hűtlen özvegyét látta benne, pedig ő maga is alkotott. Verseket költött, George Sand írásait és meséket fordított, írt. 1856-ban az ő tolmácsolásában jelentek meg először Magyarországon Andersen meséi, figyelemre méltóak esszéi is. Petőfi emlékéhez soha nem lett hűtlen, erről naplója, feljegyzései tanúskodnak.
Betegségtől meggyötörten, boldogtalanul, elhagyatottan halt meg 1868. szeptember 6-án. Utolsó útjára csak Zoltán fia kísérte ki, második férje nem engedte el a temetésre a közös gyermekeket. A Kerepesi temetőben, a Petőfi családdal közös sírban nyugszik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Szökőkutakkal és pavilonokkal formálta a Ligetet az Ezredéves Kiállítás
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap