Nem minden igaz, amit Szent István napjáról tudni vélünk
2019. augusztus 20. 10:40
Korábban
A Szent Jobb Szent István keze
A kérdést egyértelműen nem lehet megválaszolni. Hartvik győri püspök 1116 körüli időkből származó legendagyűjteménye szerint a királyt - végakaratának megfelelően - a székesfehérvári bazilikában temették el. István király halála után zavaros, nehéz évek következtek, ezért a fehérvári káptalan, féltve a bebalzsamozott holttestet a megszentségtelenítéstől, kiemelte a bazilika közepén álló márványszarkofágból, és a bazilika alatt lévő sírkamrában rejtette el. Ekkor történt, hogy az épségben megmaradt jobb kezet leválasztották, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki, és a bazilika kincstárába vitték.
A történelem viharai után a Szent Jobbot 1988-ban Szentágothai János és 1999-ben Réthelyi Miklós professzorok vezetésével alapos anatómiai vizsgálatnak vetették alá. Mindkét esetben megállapították: egy 900-1000 éves, mumifikálódott, erős szorítású férfi kézfej található az ereklyetartóban. A testrész természetes módon mumifikálódott, mindenféle emberi beavatkozás nélkül, és igen jó állapotban van. Azt azonban tudományosan nem igazolhatták ők sem, hogy ténylegesen ez lehet-e Szent István keze.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap