„Ne hidd, hogy vak vagy bolond voltam” – Donna Rachele, az olasz diktátorné
2020. augusztus 18. 08:27 Andreides Gábor
Korábban
A bölcs donna
Donna Rachele kevés, ám annál helyzetfelismerőbb politikai megnyilvánulásainak egyike a Fasiszta Nagytanács 1943. július 24-re összehívott ülésével kapcsolatos. Megérezve az összejövetel célját, azt javasolta férjének, hogy tartóztassa le az ellene fordulni készülőket, és ne tegyen eleget a tanácskozást sürgető kéréseknek.
Mussolini nem tette meg. Ismeretes, hogy a tanács a szavazást követően megvonta a bizalmat a fasiszta vezértől. A rendszer megbukott. Donna Rachele a másnap a királyhoz hivatalos Mussolinit szintén keresetlen szavakkal próbálta lebeszélni az államfői kihallgatásról. Férje megint csak nem hallgatott rá. Mussolinit letartóztatták.
Annál nagyobb hatással volt viszont férjére, amikor a nagytanács „árulóinak” megbüntetéséről volt szó. Az egykoron Mussolini ellen szavazó tizenkilenc közül 1944 januárjában ötöt – köztük Rachele vejét, Edda lányának férjét, Galeazzo Ciano volt külügyminisztert – halálra ítéltek és kivégeztek. Rachele Mussolini 1945. április 17-én látta utoljára élve férjét.
A háború végén két kisebb gyermekével letartóztatták, angol fogságba kerültek, majd Ischia szigetére szállították őket. A második világháborút követően megpróbálta visszaszerezni férje holttestét. Ez utóbbi csak 1957-ben sikerült, amikor az olasz kormány döntött a hamvak visszaadásáról.
Tizenegy évvel később újabb súlyos családi tragédia érte: 40 éves korában meghalt legkisebb gyermeke Anna Maria. A politikától továbbra is távol tartva magát fordított gondot férje emlékének ápolására.
Sohasem fogadta el a fasizmus iránt rokonszenvező pártok nosztalgikusai által sugalmazott özvegy királynői szerepet. 1979. október 30-án bekövetkezett haláláig szülőföldjén élt, és továbbra is csak azzal foglalkozott, mint akkor, amikor még Mussolini felesége volt: a házimunkával, földműveléssel.
Nem gyakran beszélt a nyilvánosság előtt. Egyik utolsó televíziós nyilatkozatában unokáival kapcsolatban azt mondta: „Azt hiszem, jó nagymamájuk vagyok, még akkor is, ha túl szigorúnak mondanak.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap