Napjaink óriáskikötőivel is felvenné a versenyt az ókori Rómát életben tartó Ostia
2022. július 25. 18:01 Múlt-kor
Korábban
Betonnal teli óriáshajó
Az új kikötő gigantikus méretekkel rendelkezett. A 800 méter széles, 7 méter mély kikötőmedencét Ostiától 4 kilométerre északra ásták ki. Oldalsó széleit kőfalakkal erősítették meg, a kikötő bejáratához mindkét oldalon egy-egy hosszú, ívelt mólót építettek a víz alatt megszilárduló római betonból. Az építészek a kikötő bejárata elé – a téli viharoktól való megóvása érdekében – egy hatalmas hullámtörő gátat terveztek.
Suetoniustól tudjuk, hogy a hullámtörő alapjául egy gigantikus méretű hajó szolgált, amelynek rakterébe betontömböket hordtak, hogy el tudják süllyeszteni. A hajó fölé az éjszaka közlekedő hajók tájékozódásának megkönnyítése érdekében egy magas világítótornyot építettek. Ezt követően két csatornát ástak a kikötő és a Tiberis közé, hogy a hajók rakományát folyami dereglyéken Rómába szállíthassák.
Ostia térképe
Az építkezés végül egészen Kr.u. 64-ig tartott. Nero császár a kikötő megépülésének tiszteletére kiadott egy emlékérmet, amelyen a kikötő mellett a gátak és hajók képe volt látható.
Vadállatok Ostiában
Megnyitása után a Földközi-tenger legkülönbözőbb vidékeiről érkező teherhajók lepték el az új kikötőt, a Portus Ostiensist. Becslések szerint Róma évi 270 ezer tonna búzát importált, mely nagyrészt az új kikötőn keresztül érkezett Egyiptomból és Észak-Afrika egyéb területeiről.
A kikötőmunkások éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a nagy mennyiségű áru Rómába jusson. A búzát nagy zsákokban, a bort és olajat nehéz cserépedényekben szállították. Egy rakomány akár 10 ezer amforából is állhatott, és meglehetősen kemény munka volt az árut a raktér fojtó melegéből kicipelni.
Ostia térképe
Egy 250 tonnányi búzát szállító hajó kirakodása 7–8 napot vett igénybe, mégis ez szinte semmi nem volt a márvány- és gránitszállítmányokhoz képest, amelyekre Róma nagyszabású építkezéseihez volt szükség. A súlyosabb rakományokhoz fából ácsolt darukat használtak.
Ostiába rabszolgaszállítmányok is érkeztek, a legnagyobb feltűnést pedig az Afrikából szállított, ketrecekbe zárt vadállatok: oroszlánok, majmok, orrszarvúk és elefántok keltették, amelyeket gladiátorviadalokra vittek tovább Rómába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap