Nagy Sándortól Polgár Juditig: kilenc ember, aki már kamaszként világraszóló teljesítményt nyújtott
2021. szeptember 29. 09:13 Múlt-kor
Korábban
Tracy Austin (1962–)
Napjaink ifjú brit teniszsztárja, Emma Raducanu előtt hasonlóan fiatalon ért el sikereket az amerikai Tracy Austin, aki 1977-ben, mindössze 14 évesen az akkori legígéretesebbnek tartott versenyző, Chris Evert ellen mutatott meglepően összetett játékot Wimledonban.
Bár ekkor még Everté volt a győzelem, két évvel később, 1979-ben a US Open döntőjében már a 16 éves Austin diadalmaskodott.
Két évvel később újra megnyerte a nagynevű tornát, majd 1980-ban Wimbledonban vegyes párosban lett győztes testvére, John oldalán, ami önmagában különleges eredmény volt: ők voltak az első testvérpár, akik együtt nyertek Grand Slam-tornát.
Az 1980-as évek elejétől Austin karrierjét egyre többször akasztották meg a visszatérő sérülések, majd 1989-ben egy majdnem halálos kimenetelű autóbaleset végleg véget vetett sportkarrierjének. Tracy Austin történetének szomorú tanulsága, hogy a legszebb eredmények is hamar tovatűnhetnek.
Ennek ellenére nem csüggedt: játékosként való visszavonulása óta Austin sportkommentátorként futott be karriert.
Polgár Judit (1976–)
A világhírű magyar sakklegenda már 15 évesen megszerezte a sakknagymesteri címet, miután már 12 éves korában a világranglista 55. helyére sorolta őt a Nemzetközi Sakkszövetség. Korai éveiben többször látványosan is demonstrálta kivételes képességeit: bekötött szemmel győzött le avatott sakkmestereket.
Ekkoriban elterjedt nézet volt, hogy a nők nem alkalmasak a férfiakkal való érdemi versenyzésre a sakkban, azonban Judit testvéreivel, Zsuzsával és Zsófiával egyetemben sorozatosan bizonyította, mennyire tévedtek az így gondolkodók.
Judit 12 évesen szerezte meg a nemzetközi mesteri címet, ami azóta is megdöntetlen világrekord. 2014-es visszavonulása előtt egy sor neves férfi sakkozó felett aratott győzelmet, köztük volt Garri Kaszparov és Borisz Szpasszkij is.
Polgár Judit máig az egyetlen sakkozónő, aki az összesített sakkvilágranglista első tíz helyezettjébe bekerült. Az egészen fiatal korától fiúk közt versenyző sakkozónő sosem tartotta indokoltnak a külön férfi és női kategóriákat a sportban, tevékenységével és eredményeivel pedig ugyancsak emellett szólnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap