Nagy Sándor egyszer rendezett egy ivóversenyt, amibe minden résztvevő belehalt

Nagy Sándornak (Kr. e. 336-323) mindössze 13 évre volt szüksége, hogy a valaha volt egyik legnagyobb birodalmat létrehozza, amely a Balkántól Egyiptomon és a Közel-Keleten át egészen a mai Pakisztánig, India határáig húzódott (területe alig maradt el a Római Birodalomtól). A nagy stratéga neve a mai napig összeforr a dicsőséggel, a hódítással, a hatalommal, a fiatalsággal és nem utolsó sorban a hedonizmussal, valamint az alkoholizmussal.

Arisztotelész neveltje a gigantikus keleti hadjárat során egyre több helyi szokást vett fel. A bor iránti szenvedély azonban nem tartozott ide, azt otthonról hozta. A mértéktelen alkoholfogyasztás a makedón kultúra része volt. Az ókori világban szinte mindenki tudta, hogy a makedónok vízzel történő hígítás nélkül isszák a bort, amiért déli szomszédaik, a görög városállamok lakói barbároknak is tekintették őket.

A leendő III. Alexandrosz már fiatalkorában meglehetősen nagyivónak számított, feltehetőleg a szülői szigor általi nyomásnak köszönhetően. A 32 évesen elhunyt uralkodó halálának oka a mai napig kérdéses, ám igen erős a gyanú, hogy az alkoholizálás előidézte májbetegségnek köszönhető a korai elmúlás.

A fellobbanó filozófus

Nagy Sándor bölcs uralkodó volt, és szerette magát filozófusokkal körbe venni, akiket tanácsadóként alkalmazott. Kr. e. 324-ben a perzsiai Szúza (az ókori Elám) városában állomásoztak, amikor egyikőjük, a 73 éves gümnoszofista (szó szerinti jelentése: mezítelen filozófus) Kalanosz bejelentette, hogy halálos betegnek érzi magát, és inkább az öngyilkosságot választja a lassú és fájdalmas halállal szemben.

Alexandrosz állítólag megpróbálta meggyőzni őt, ám a mai Pakisztán területén lévő Taxila városból származó, feltehetőleg indiai filozófus már meghozta döntését. Az önáldozat formáját választotta, és a máglyára vetette magát. Nagy Sándor egyik hadvezére így írt Kalanosz haláláról, amelyet igazi látványosságnak nevezett: „…abban a pillanatban, amikor a tűz lángra lobbant, Alexandrosz parancsára lenyűgöző tisztelgés vette kezdetét: a kürtök felharsantak, a csapatok csatakiáltása hallatszott, amihez a harci elefántok lendületes trombitálással csatlakoztak.”

Miután a filozófust teljesen elemésztették a lángok, a szomorú hódító azt vette a fejébe, hogy tanácsadója és egyben barátja tiszteletére valamilyen eseményt rendez. Először egy olimpiai játékot akart tető alá hozni Szúzában, ám a perzsák kevéssé ismerték a görög sportokat, így végül az ivóversenyre esett a választás.

Azt meg kell jegyeznünk, hogy a III. Dareioszt 324-re legyőző, ily módon egész Perzsiát megkaparintó uralkodó már évekkel azelőtt a fejébe vette, hogy egyesíti a görög-makedón és a perzsa kultúrát. Birodalma egységének megteremtésére (valamint az elégedetlenségek és lázongások megszüntetésére) irányuló legismertebb ötlete a szúzai menyegző volt, amelyet ugyanebben az évben tartottak.

Az esküvőn körülbelül 80 magasrangú hadvezér (köztük maga Nagy Sándor is), valamint ezer (más források szerint tízezer) makedón-görög harcos egyszerre vett feleségül egy-egy perzsa nőt. A vegyes házasságokból létrejövő kevert arisztokrácia a jövőbeli birodalmának lett volna az alapja. A perzsa szokások szerint megtartott, öt napos, hihetetlen fényűzések közepette megtartott menyegző végül nem érte el célját. A balkáni harcosok megalázónak tartották, hogy a legyőzöttek asszonyait vegyék feleségül, ráadásul úgy, hogy sutba dobják a hazai szokásokat. A több száz (ezer) esküvő zöme válással végződött.

Dicstelen vég

Alexandrosz másik asszimilációs, illetve egységet teremteni hivatott ötlete a már említett ivóverseny rendezése volt, hiszen mi hozhatná közelebb egymáshoz két teljesen különböző kultúra tagjait, mint a vedelés. Még mindig Krisztus előtt 324-ben járunk, amikor az újabb ötleten nem sokat agyaló uralkodó bejelentette a tömegeknek a verseny megrendezését. Hamarosan 41 lelkes résztvevőt választottak ki – néhányat a hadsereg soraiból, néhányat pedig a helyiek közül.

A szabályok egyszerűek voltak: aki a legtöbb bort tudja magába dönteni, az a győztes. A nyertes pedig egy talentumnyi (vagyis kb. 26 kilogrammnyi) aranyat érő koronával gazdagodik. A díj tehát adott volt. Az egyetlen probléma csupán abból adódott, hogy a helyiek nem voltak túlságosan hozzászokva az alkoholhoz, legalábbis nem annyira, mint a makedónok, akik Dionüszosz görög isten tiszteletére gyakran ürítették poharaikat fenékig.

A győztes természetesen Nagy Sándor egyik makedón harcosa, Promachus volt, aki több mint 15 litert volt képes legurítani a cseppet sem vizezett borból. A többiek sem voltak restek, így az alkoholmérgezés jelei már a verseny során éreztetni kezdték hatásukat, és nem csupán a jókedv, hanem a halál szele is meglegyintette őket. Már a helyszínen 35-en vesztették életüket, a többiek pedig – mint például a nyertes Promachus is – a versenyt követő napokban hunytak el. Mind egy szálig.

A verseny, valamint a díjátadó a győztes ünneplése helyett hamarosan több tucatnyi ember temetésébe fordult át. A korabeli történetírók kivétel nélkül borzasztó kudarcként emlegették a versenyt. Egy évvel később maga Alexandrosz is elhunyt, hatalmas birodalma pedig szertefoszlott.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Múlt-kor magazin 2018. különszám

• Hitler és a nők 
• Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
• Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
• Petőfi halála és a túlélés költői
• Kádár János és az ő Piroskája
• A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
• Vágy és vezeklés
• Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
• Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"