Művészi ideák születése és bukása: Iványi-Grünwald Béla és a kecskeméti művésztelep

2020. szeptember 24. 13:50 Múlt-kor

80 éve, 1940. szeptember 24-én hunyt el Iványi-Grünwald Béla festőművész, a kecskeméti művésztelep vezetője. Érzékenyen reagált kora nemzetközi áramlataira és festői törekvéseire: a szecesszió egyik hazai úttörője volt, a Nagybányai Művésztelep egyik alapítója, a később ott működő Szabadiskola tanára, majd a Kecskeméti Művésztelep vezetője.

Korábban

A „neós” forradalom

Iványi-Grünwald Béla (1867-1940) ahhoz a festőnemzedékhez tartozott, amelynek tagjai több neves külföldi művészakadémián is megfordultak, mégis Magyarországon akartak alkotni. Magyarországon pedig a 20. század elején voltak olyan városok, ahol művészetpártoló politikusok segítették a tehetségeket. Ennek jó példája a kecskeméti művésztelep megalakítása. A kolóniát vezető Iványi-Grünwald Béla 80 évvel ezelőtt, 1940. szeptember 24-én hunyt el.

A magyarországi művésztelepek archetípusának az 1896-ban Nagybányán létrejött kolóniát tartják, jelentős még a szentendrei és a gödöllői művésztelep. A Kecskeméti Művésztelep klasszikus első korszakának (1909-19) kulcsfigurája Iványi-Grünwald Béla volt.

Rippl-Rónai Józsefhez, Csók Istvánhoz, Ferenczy Károlyhoz hasonlóan Pest, München, Párizs voltak akadémiai állomásai. Párizs – mint a kor alkotóinak többségére, rá is – óriási hatással volt festészeti mondanivalójának kiforrásában.

Ferenczy Károllyal, Thorma Jánossal és Réti Istvánnal a Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezetője lett. A „magyar Barbizon”-nak nevezett művészkolónia tagjai a naturalizmus, a plein air és az impresszionizmus szellemében alkottak. Pár év múlva azonban a festők egy csoportja művészet-felfogásában kezdett „kilógni” a nagybányai sorból.

A neoimpresszionista irányzat művelői – köztük Iványi-Grünwald – kísérletező felfogásukban nem találtak már utat maguknak. A „neósok”, azaz a század elején induló neoimpresszionista irányzatot követő művészek már nem a nagybányai alapítókat inspiráló müncheni iskola nagyjait, hanem a Párizsban tanult művészeket, Cézanne-t, Gauguin-t és Matisse-t tekintették követendő példának.

Munkáikat a végletekig fokozott színek, a természeti tárgyak valóságos színeitől való szélsőséges festői elvonatkoztatás jellemezte: képeiken zöld lovak és lila fák tűntek fel. A „neósok” nagybányai kivonulása, azaz szecessziója egy új hely keresését is magával hozta.

A szakadás egyre nyilvánvalóbbá vált, ezért éppen jókor érkezett meg Kada Eleknek, Kecskemét haladó szellemű polgármesterének a terve egy új művésztelep felállításáról. Iványi-Grünwald többedmagával Kecskemétre költözött és elvállalta a telep vezetését. Egy modern vállalkozás bontakozott ki, amely – a szecessziós összművészeti hatásokra – az építészetről, festészetről, szobrászatról és iparművészetről való közös gondolkodásra törekedett.

Mint minden elválásnak, a nagybányainak is megvolt a maga lélektana. Ahogy az egyik halálakor megjelent újságcikkben fogalmaznak „Nagybánya mindig újra visszafájt Iványi-Grünwald Bélának is és az a hely lett, ahová ihletésért lélekben mindig visszatért.”

Kada a századfordulós Kecskemét meghatározó figurája volt, pesti újságíróskodása idején, főként a Japán kávéházban került kapcsolatba a művészkörökkel. Nemcsak a telep kapcsán volt pártoló és kezdeményező: szorgalmazta a kecskeméti ős- és középkori ásatásokat, a bugaci néprajzi gyűjtéseket, de a múzeum, levéltár, könyvtár ügyét is. Mutattak be általa írt népszínműveket és amatőr módon maga is régészkedett.

A művészek asztaltársaságában hallott a nagybányai ellentétek elmélyüléséről, ami – ahogyan Sümegi György művészettörténész megfogalmazta – a „megszilárdult plein air festés” és a „meghiggadt nagybányai impresszionizmus” hívei, illetve a „Matisse iskolájából inspirálódott” alkotók között húzódott.

következő oldal 1 / 2