Művészet a szögesdrótok árnyékában
2015. május 21. 08:47
Az első világháború során a lövészárkokban szolgálatot teljesítő katonák élete maga volt a pokol. Nem meglepő, hogy minden alkalmat megragadtak, hogy - ha csak rövid időre is - kilépjenek a borzalmak világából. Ennek egyik eszközeként elővették kreativitásukat, és csodás kézműves tárgyakat készítettek. Mint összeállításunkból látni fogják, leleményességük nem ismert határokat.
Korábban
A képen látható gobelinöv egy brit katona munkája. A Minótaurusz nevű hajón szolgálatot teljesítő alkotó a saját nevét (W. A. Holland) is belevéste az övbe
A gránáthüvelyből készített kézműves tárgyon egy eredetileg stencilen lévő rajz látható, amelyet a brit művész öt cigarettáért vett meg egy belga katonától. Az alkotó a mintát jód segítségével helyezte a töltényhüvelyre, majd egy behajlított szög segítségével gravírozta bele a tárgyba
Ez a töltényhüvely-feszület valószínűleg már az első világháború után készült, és turistáknak árusították, ám hasonló, vallásos jellegű tárgyakat a lövészárkokban is alkottak
Egy fémműves mesterségben minden bizonnyal jártas török hadifogoly egy 13 fontos gránáthüvelyt átalakított dohányos szelencévé. A többek között réz és ezüst felhasználásával készült tárgyon díszesen kidolgozott iszlám motívumok és kalligráfia látható
Az Ypres feliratú gyűrű valószínűleg tulajdonosa, W. Skinner őrmester alkotása. Skinnert háborús szolgálataiért a Viktória királynő által 1854-ben alapított érdemrenddel, a Distinguished Conduct Medallal tüntették ki
Német töltényhüvelyből készített öngyújtó, amelynek kivitelezése az átlagosnál magasabb fokú kézügyességet és kreativitást igényelt
Francia tüzérségi lövedékből készült kézműves tárgy. A rajta látható Côte 304 felirat a verduni csata során 304-es számmal jelölt magaslatot takarja
Sárgarézből készült gyufásdoboztartó, rajta a Kanadai Királyi Tüzérség sapkajelvényével, másik (képen látható) oldalán pedig a tulajdonos monogramjával
Lábadozó brit katonák által alumíniumból készített gyűrűk. A képen nyomon követhetjük a tárgyak megmunkálásának folyamatát. Az utolsó gyűrűn egy német egyenruha gombjáról leszedett császári sas látható
Egy Ypres közelében található földalatti telefonközpontban szolgálatot teljesítő brit utász által készített korsó. A katona művéhez egy 18 fontos tábori ágyú sárgaréz gránáthüvelyét használta fel
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.