Mussolini lánya sem tudta meggyőzni édesapját, hogy ne végeztesse ki férjét
2019. január 11. 12:34 MTI
Galeazzo Ciano olasz diplomatát, Mussolini vejét az apósa elleni puccsban való részvételéért 75 éve, 1944. január 11-én végeztek ki. Ciano 1936-tól vezetett naplója magyarul 1946-ban, majd javított kiadásban 1999-ben látott napvilágot.
Korábban
1903. március 18-án született Livornóban. Apja az olasz haditengerészet admirálisa, a fasiszta párt alapító tagja, a húszas években az olasz kereskedelmi flotta újjászervezője, dúsgazdag politikus és üzletember volt, aki a királytól grófi címet kapott. Az ifjú Ciano fényűző környezetben nőtt fel, és a luxushoz élete végéig, illetve amíg tehette, ragaszkodott. A római egyetemen jogot hallgatott, egy ideig újságíró volt, majd diplomáciai szolgálatba szegődött, és Rio de Janeiróban lett attasé.
1930-ban feleségül vette Edda Mussolinit, a Duce lányát, s villámgyorsan kezdett emelkedni a ranglétrán: 1932-ben sanghaji konzul, majd pekingi követ, 1933-ban a sajtóhivatal vezetője, 1934-ben sajtó- és propagandaügyi államtitkár, 1935-ben miniszter és a Fasiszta Nagytanács tagja lett. Az 1935-36-os abesszin háborúban pilótaként bombázószázadot vezetett, és mi sem természetesebb, mint hogy az ő kezében lévő sajtó hőssé kiáltotta ki.
1936-ban lett külügyminiszter, a poszton a Ducét követte, sokan már Mussolini utódját látták benne. Ciano a német–olasz szövetség híve volt, de amikor Németország 1939 szeptemberében a szövetséges olaszok véleményének kikérése nélkül rohanta le Lengyelországot, megingott bizalma Hitlerben, és próbált az angolok felé közeledni. Tisztán látta, hogy az olasz haderő nincs felkészülve egy nagy háborúra, ezért igyekezett rávenni Mussolinit, hogy Itália még ne lépjen be a háborúba. Aggodalmai beigazolódtak, hiszen Görögország lerohanása csúfos kudarcba fulladt, és nem alakult kedvezően az észak-afrikai háború sem.
1942-ben, a tengelyhatalmak sorozatos vereségei láttán, sok más fasisztával együtt ő is az olasz különbéke szószólója lett. Mussolini 1943. február 5-én leváltotta, és a Vatikánba helyezte át nagykövetnek, így Rómában maradhatott, de szoros felügyelet alatt. A Duce a szövetségesek szicíliai partraszállása után, 1943. július 25-én négy év után először újra összehívta a Fasiszta Nagytanácsot, amely ahelyett, hogy kiállt volna mellette, leváltotta Mussolinit, a határozatot Ciano is megszavazta.
Az új kormány azonban őt is felmentette nagyköveti beosztásából, mire megpróbált a németeknél menedéket keresni. A nácik ezt megtagadták, sőt feleségével és három gyermekével együtt az időközben kiszabadított és Salóban bábkormányt felállító Mussolininak adták át, aki hazaárulásért bíróság elé állítatta. Cianót a Fasiszta Nagytanács Mussolini leváltását megszavazó tagjaival együtt halálra ítélték, és 1944. január 11-én főbe lőtték. Felesége, az apjával igen jó viszonyban lévő Edda mindent megpróbált, de még ő sem tudta elérni, hogy férje kegyelmet kapjon.
Ciano 1936-tól vezetett naplója magyarul 1946-ban, majd javított kiadásban 1999-ben látott napvilágot. Alakja több filmben is feltűnt, a Mussolini és én címűben Anthony Hopkins, egy 1985-ös tévésorozatban Raúl Juliá alakította.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap