Monet és Picasso remekei is szerepelnek az árverésre bocsátott Rockefeller-gyűjteményben
2018. február 22. 13:19 MTI
Elárverezik David Rockefeller magángyűjteményét, és a bevételből az örökösök kulturális, oktatási, orvosi és környezetvédelmi célokat támogatnak majd. A kollekció javát a májusi árverés előtt Londonban, Párizsban, Pekingben, Los Angelesben és Sanghajban is kiállítják.
Korábban
Tavasszal elárverezik David Rockefeller műgyűjteményét és egyéb értékes tárgyait New Yorkban. A várhatóan akár több mint félmilliárd dollárt (127 milliárd forintot) elérő bevételből az örökösök kulturális, oktatási, orvosi és környezetvédelmi célokat támogatnak. A Christie's által szervezett árverésen több száz műalkotásra, köztük Claude Monet, Henri Matisse és Pablo Picasso festményeire lehet majd licitálni.
A kikiáltási tételek között lesz Monet Nympheas en fleur című vízililiomos képe, amelynek értékét 50-70 millió dollárra (12-17 milliárd forintra) becsülték, és Picassótól egy virágkosarat tartó lány portréja, a Fillette a la corbeille fleurie, amely 90-120 millió dollárért (22-30 milliárd forintért) is elkelhet.
David Rockefeller, aki a Standard Oil amerikai olajvállalat társalapítójának, John D. Rockefellernek, az Egyesült Államok első milliárdosának volt az unokája, 101 évesen halt meg tavaly márciusban. Hagyatékából mintegy kétezer tételt bocsátanak majd árverésre. Az aukciósorozat bevételének jelentős részét tucatnyi jótékonysági szervezetnek utalják át.
Fia, ifjabb David Rockefeller korábban közleményben hozta nyilvánosságra: apja végakaratához híven bocsátja árverésre a gyűjteményt, hogy azzal a családi hagyományokhoz méltóan támogasson kulturális, oktatási, orvosi és környezetvédelmi célokat. Jonathan Rendell, a Christie's szakértője elmondta: várakozásaik szerint a május 7. és 11. közötti árverésen több rekord is megdőlhet.
A Rockefeller-gyűjteményben az európai mesterek munkáin kívül amerikai alkotások is szerepelnek, mások mellett Edward Hopper és Georgia O'Keefe festményei. Bútorokat és ékszereket is árverésre bocsátanak a hatalmas kollekcióból. Értékes kínai porcelánokat és a Napóleont Elba-szigeti száműzetésébe elkísérő desszertes készletet is meg lehet majd vásárolni. A kollekció javát a májusi árverés előtt Londonban, Párizsban, Pekingben, Los Angelesben és Sanghajban is kiállítják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap