Miután megküzdöttek függetlenségükért, az I. világháború után újra idegen uralom alá kerültek az arabok
2021. július 19. 18:29 Múlt-kor
Korábban
Előre a győzelemig
1917 során az arab erők lassan felmorzsolták a demoralizált oszmán erőket, amelyek csak egy-egy sikeres ellentámadást tudtak kivitelezni. Lawrence-nak döntő szerep jutott abban, hogy összehangolja a brit flotta, az egyiptomi brit csapatok és az észak felé előrenyomuló arab felkelők hadmozdulatait.
1917. július 6-án a felkelők elfoglalták Akabát, amely a mai Jordánia területén fekszik annak egyetlen Vörös-tengeri kikötőjeként. Ezzel lehetővé vált, hogy a britek támogatásával az arabok északabbi hadműveletekbe kezdjenek bele. A siker főleg annak volt köszönhető, hogy Lawrence a sivatagon keresztül vezetve támadta meg a kikötőt, amelynek csak a tenger felé eső felét védte erős tüzérség.
Miután a cári Oroszország elbukott, a nyilvánosság megismerhette a Sykes-Picot egyezmény tartalmát, ami miatt az arabok elárulva érezték magukat. A britek Egyiptom felől támadva verték ki az oszmán seregeket Gázából, közben viszont az arab felkelők célba vehették Szíriát. 1917. december 11-én a brit sereg elfoglalta Jeruzsálemet. A Fejszál vezette Északi Hadsereg ezalatt a Jordántól keletre nyomult előre.
1918. október 1-jén a Damaszkuszban állomásozó 12 ezer fős oszmán török helyőrség megadta magát a városba benyomuló csapatok előtt, amelyek között voltak ausztrálok és indiaiak is. Október 25-én Aleppót elfoglalták Fejszál erői.
A török kormányzat részéről ekkorra már tudatos stratégiát jelentett a nem török ajkú területek feladása, de látva a háború folytatásának kilátástalanságát, október 30-án az Oszmán Birodalom letette a fegyvert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap