Mit ettek a különféle korok katonái?
2018. november 23. 15:46 Múlt-kor
Korábban
Vietnám és az MCI
A vietnámi háborúban a katonák fejadagját az 1958-tól 1981-ig rendszerben lévő MCI (Meal, Combat, Individual) jelentette, amelyet kartondobozban kaptak kézhez. Ezek egy étkezésre voltak elegendők, 1200 kalória energiatartalommal. A kartondoboz egy konzervdoboznyi húsos ételt (például sonkát és babot, vagy pulykafasírtot), egy konzervdoboznyi kenyérfélét (amely lehetett kétszersült, keksz, vagy sütemény), és egy konzervdoboznyi desszertet (például almakompótot, szeletelt barackot vagy „pound cake”-et, azaz egyensúlytésztát) tartalmazott.
A teljes készlet igen nagy és nehéz tudott lenni, ezért a csapatok gyakran elemeire szedték, és csak a legszükségesebbeket vitték magukkal őrjárataikra – ilyenkor a konzervdobozokat zoknikba helyezték, amelyeket a felszerelésükhöz tudtak kötözni. A melegítésre igen korlátozott lehetőségeik voltak a harcmezőn: az egyik népszerű módszer az volt, hogy az egyik konzervdoboz alját átszurkálták, erre helyezték a melegítendő konzervdobozt, majd egy darab C4-es robbanószert meggyújtva felmelegítették.
Az amerikai katonák Vietnámban az MCI mellett kaptak minden napra malária elleni tablettát, sótablettát, valamint a naponta négyszer fogyasztandó Lomotilt, amely a katonák által a dzsungelben gyűjtött víz fertőtlenítésére használt halazon nevű szer által okozott hasmenést volt hivatott mérsékelni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap