„Mint Ön tudja, én nem szoktam absolute hiába utazni” – a megállíthatatlan Xántus János kalandjai
2020. október 5. 14:46 Múlt-kor
Xántus Jánost sok jelzővel lehetne illetni, valamennyi közül a kíváncsisága volt az a személyiségjegye, amely mozgalmas, változatos, sokféle tevékenységet magában foglaló életét irányította. A ma 195 éve, 1825. október 5-én született Xántus János nyughatatlan utazó volt, ki nem apadó érdeklődéssel.
Korábban
Amerika meghódítása
Az egyik legnagyobb néprajzkutatóként Kelet-Ázsia és Amerika ismeretlen és titokzatos világát hozta el Budapestre, ezzel nemcsak értékes gyűjteményt hozott létre, hanem megteremtette a néprajzi muzeológiát is. Akadémikus létére nem az az elefántcsonttoronyba zárkózó szobatudós típus volt.
Saját intuícióit követte, tudományos igényességgel és a köz javára akart cselekedni. Ő volt az első például, aki múzeumi sajtótájékoztatót tartott. Amikor nem utazott, akkor sem tétlenkedett, kezdeményezésére jött létre a budapesti Állatkert, amivel egy régi nagy álma valósult meg.
Xántus dunántúli ügyvédként kezdte pályafutását. Az 1848-as szabadságharcban honvédtisztként vett részt. Ennek leverése után, 1850-ben Anglián át az Egyesült Államokba emigrált. Itt sokféle munkát elvállalt, a kontinens igazán akkor vált az „ígéret földjévé” számára, amikor felfedezői- és gyűjtőszenvedélyének hódolhatott.
Első észak-amerikai gyűjtéseire a Kansas államban teljesített katonai szolgálata teremtett lehetőséget. 1856 derekán kapta meg első nagyobb, önálló feladatát: az Arkansas folyó forrásvidékének feltérképezését. Dél-Kaliforniában, Fort Tejonban 16 hónap alatt 24 ládányi anyagot gyűjtött össze, ezzel a vidéket Amerika egyik legjobban feltárt területévé tette.
Kapcsolatot épített ki több fontos tudományos intézménnyel, így a párizsi Tudományos Akadémiával, a British Museummal, a New-York-i Természettudományi Társulattal, a washingtoni Smithsonian Institutionnel.
A Magyar Nemzeti Múzeum Xántus jóvoltából több ezer példányt tartalmazó, rendkívül gazdag anyagot kapott Amerikából. Számszerűsítve 72 emlős, 1276 madár, 294 madártojás, 105 madárfészek, 116 hüllő, 3783 puhatestű, 24 sugárállat és 1608 rovar preparátumát tartalmazta a gyűjtemény. Ma már nem teljes a kollekció, a madárgyűjtemény teljes anyaga ugyanis 1956-ban megsemmisült.
Utazásairól naplót vezetett, rajzokat készített, amihez megvolt a kellő kézügyessége. 1858-ban a következőt írta erről: „Mint Ön tudja, én nem szoktam absolute hiába utazni. Életem 18-ik évétől rendes naplót vezetek, mely azonban nőttön nőtt tartalomban, s külföldön létem óta a tározókat fűzetek, s utóbb a füzeteket pukkadt kötetek váltották fel. Egy kissé rajzoló is lévén soha nem mulasztottam el érdekesebb helyeket és jeleneket craquirozni sem. S így jelenleg utazás jegyzeteim közel 100 írott kötetet foglalnak el, legalább 1000 rajzzal."
Az erős dokumentációs igényt nemcsak a tudományos követelményeknek való megfelelés táplálta, Xántus az egész országot meg szerette volna utaztatni: „Szeretném, ha az egész világ velem utazna s mindent látna, mit én látok” – írta 1857-ben, Philadelphiában kelt levelében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap