Mindig vidáman állt hozzá helyzetéhez a látványosságként turnézó „háromlábú ember”
2019. december 6. 20:01 Múlt-kor
Korábban
Lehetőségek Amerikában
Szülei hamar felismerték azonban a gyermek látványosságként való mutogatásában rejlő lehetőségeket. 1897-ben már Londonban csodálhatta a közönség.
Élete igazi fordulópontja kilencéves korában érkezett el, amikor édesapjával megtették a hosszú hajóutat az Egyesült Államokba.
Itt egy Magnano nevű olasz mutatványos vette magához, aki már három éve az országban élt. 1899-ben már az egyik legnagyobb nevű amerikai cirkusz, a Ringling fivérek világhírű társulatát erősítette.
Lentinit „a háromlábú szicíliaiként”, „a világ egyetlen háromlábú futballistájaként”, illetve „a nagy Lentiniként” mutatták be a közönségnek.
Fő mutatványaként azzal szórakoztatta a nézőket, hogy harmadik lábával egy futball-labdát rugdosott. Ezen kívül egy kötél felett ugrált át, korcsolyázott és kerékpározott előttük.
Nem ügyessége volt az egyetlen készsége: Lentini rendkívül eszes volt, igen jó humorral, ami még népszerűbbé tette. Interjúit általában harmadik lábának térdére ereszkedve „ülve” adta, és az ártalmatlan kérdésektől az explicit faggatásokig mindenre válaszolt, szándékosan nagy derültséget keltve.
Amikor például megkérdezték tőle, hogy mennyire nehéz hármasával cipőt vásárolnia, azt válaszolta, hogy rendszerint két teljes párral vesz, az egy felesleges cipőt pedig egy féllábú barátjának ajándékozza.
Felnőtt korára azonban továbbra is gondjai akadtak a járással – két „saját” alsó végtagja is különböző hosszúságú volt, a harmadik pedig ezeknél jóval rövidebb, ráadásul dongalábú volt.
Gyakran emlegette fel azt is, hogy vélhetően ő a világon az egyetlen, akinek nincs szüksége székre, mivel harmadik lábára bármikor „leülhet”. Gyermekként hamar megtanult angolul, így sosem okozott neki gondot a kommunikáció utazásai során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap