Mindig vidáman állt hozzá helyzetéhez a látványosságként turnézó „háromlábú ember”
2019. december 6. 20:01 Múlt-kor
Korábban
Hátrányból előnyt faragni
Természetes karizmájának és életvidámságának köszönhetően – az interjúk tanúsága szerint határozottan büszke volt teste különleges mivoltára – nem csupán hírnévre és gazdagságra tett szert, de egy Theresa Murray nevű színésznőt is elcsábított, aki férjhez ment hozzá 1907-ben.
Murray-vel négy, teljesen egészséges gyermekük született: Giuseppina (Josephine), Natale (Ned), ifj. Francesco (Frank), és Giacomo (James).
Habár Lentini és Murray 1935-ben végül elváltak, nem maradt sokáig egyedül: egy Helen Shupe nevű nővel töltötte élete – igen mozgalmas – hátralevő részét.
Lentini ugyanis egészen 1966-ban, 77 éves korában tüdőelégtelenség miatt bekövetkezett haláláig nem hagyott fel a fellépésekkel.
Habár a mutatványosok hőskorában a Ringling fivérek cirkusza mellett William „Buffalo Bill” Cody világhírű westernshowjában is szerepelt alkalmanként, a műfaj hanyatlását követően sem maradt lehetőségek nélkül.
2016-ban, halálának 50. évfordulója alkalmából szülővárosában kétnapos ünnepséget tartottak, ahová hivatalos volt minden leszármazottja a világ minden tájáról.
Legutóbb 2017-ben irányult nagyobb figyelem Lentini történetére, amikor A legnagyobb showman című, P.T. Barnum életéről szóló filmben tűnt fel, amelyben Jonathan Redavid alakította.
Frank Lentini élete arra emlékeztethet mindenkit, hogy ha az ember saját furcsaságaiban meglátja a lehetőséget, képes lehet azokat előnyére fordítani. Lentini esetében sikeréhez kétségtelenül nagy mértékben járult hozzá végtelenül pozitív természete.
„Sohasem panaszkodtam” – mondta egy alkalommal idősebb korában. „Úgy gondolom, az élet gyönyörű, és élvezem, hogy élek.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap