Mindennapi frissítő a Közel-Keletről
2018. május 25. 19:45 Múlt-kor
Manapság, mikor munka közben egy vagy több kávé elfogyasztásával serkentjük magunkat, nem igen gondolunk bele abba, hogy az italnak igen komoly kultúrtörténeti előélete van. Az Észak-Afrikában, majd a Közel-Keleten elterjedt szokás ma is az ottani mindennapok része, ám a kávézás, amely később Európát is meghódította, korántsem aratott osztatlan sikert. Az Oszmán Török Birodalomban akadtak vallási vezetők és szultánok is, akik betiltották volna a kávét, annak testi és lelki értelemben vett káros hatásai miatt. Ha sikerrel jártak volna, alighanem sokunk mindennapjaiból hiányozna az az egyszerű mozdulat, amivel megisszuk.
Korábban
A próféta, a pásztor és a dervis
A kávézás „feltalálásáról” többféle legenda is maradt fent. Az egyik legismertebb szerint egy Kaldi nevű etióp kecskepásztor arra lett figyelmes, hogy az állatait megszállta az ördög. Lelkesen mekegtek, fáradhatatlanul szaladtak, csaknem táncra perdültek, és a kimerültségnek nem mutatták a jelét. Kaldi elrohant a közeli kolostorba, és a helyi szerzetesek segítségét kérte, akik ki is derítették, hogy egy közeli cserje piros bogyóit legelték le. A szerzetesek megvizsgálták a bogyókat, maguk is elrágcsálták, meg is főzték, és úgy találták, hogy sokkal élénkebbek lettek az esti ima és a hajnali virrasztás alatt. Az 1671-ben lejegyzett történet szerint mindez valahol Etiópiában, Kr. e. 300-ban történt volna.
Egy másik legenda szerint a beteg Mohamed prófétának Allah, Gábriel arkangyal közvetítésével, maga nyújtotta át a kávét, hogy meggyógyuljon. A próféta a gyógyító italtól olyan erős lett, hogy legyőzött negyven férfit, és meghódított negyven asszonyt. Ez a monda már valószínűleg abból az időszakból származik, amikor a kávét el akarták fogadtatni az iszlám hívőkkel.
Van egy legenda Omar dervisről is, aki betegeket gyógyított Mochában (magyarul Mokka). A helyi uralkodó hírét vette ennek, és a beteg lányához hívatta Omárt, aki buzgón imádkozva meggyógyította a lányt. Az uralkodó megkérdezte, hogy milyen jutalomra tart igényt, mire Omar megkérte a lánya kezét, de válaszul elűzték Mochából. Egy barlangban kellett rejtőznie, és az éhhalál szélén állva azonban Isten egy bokorhoz vezette, amely tele volt piros bogyókkal. Mikor fogyasztott belőlük, frissebbnek érezte magát. Később a mochaiak mégis felkeresték, akiknek adott a bogyókból főzött italból. A sikeres kúrák láttán visszaengedték Mochába, a vallási vezetők pedig szentnek nyilvánították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.