Minden korban másképp ítélik meg Steindl Imre monumentális alkotását

2022. október 12. 19:20 Múlt-kor

Korábban

Szemetek-szátok eláll bele

Az eklektikus-neogót épület a kortárs építész- és kritikus körökben nem aratott egyöntetű sikert, voltak akik éles kritikával illették Steindl munkáját. Gyakori bírálatot váltott ki az intenzív színhasználat. Az erőteljes aranyozás és csillogó műmárványozás kíséretében megjelenő Zsolnay-féle kerámiaelemeket és festéseket a kritikusok hivalkodónak és talminak érezték. Soknak találták a színt, az anyagtípust, a stílusok vegyítését.

Ignotus, a Nyugat főszerkesztője polgári radikális beállítottságú műkritikusként nem kímélte Steindlt: „...adok én nektek román famennyezeteket, megtörve versaillesi plafondképekkel, középkori kreuzgangokat (kerengő), megrakva mexikói cserépfigurákkal; adok bőrmunkát, gipszmunkát, mozaikmunkát, üvegmunkát, famunkát, vasmunkát, bronzmunkát és aranyozó munkát, hogy szemetek-szátok eláll bele.”

A Steindl tragédiája című cikket olvasva úgy tűnik, Ignotus az aranyozást is sokallta: „Ha valakinek a lába hüvelykujját bearanyoznák, abban kelhetne olyan érzés, mint amilyet az új országháza belsejének aranyozott oszlopfejei és talpai keltenek.”

Nem volt Ignotus véleménye egyedi, kétségtelen, hogy az Országház stílusa sokak számára tűnt elavultnak. E mögött a századfordulón zajló ízlésváltás folyamata húzódott meg, amely a „soha sincs visszatetszőbb és nevetségesebb, mint a tegnap művészete” summázatban foglalható össze.

Az építészetben egyre nagyobb teret foglaltak el az újító szellemű, merész irányzatok, amelyek a történelmieskedő formákat nem sokra tartották.

Az Országház 1906-ban (Fortepan / Széman György)

Az Országház megítélése korról korra változott. Napjainkban a művészettörténészek egyes jelenségek saját belső értékei szerinti megítélésére törekszenek, így az Országház esetében a motívumgazdagság, a műgond és a technikai minőség presztízse kerül előtérbe. A 2011-ben a Világörökség részének választott épület – a megfogalmazott kritikákkal együtt is – vitathatatlanul a magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alkotása.

A művészettörténeti jelentőségen túl, az épület technikai kivitelezése is figyelemre méltó. Az épület hossza 268 méter; legnagyobb szélessége 123 méter; alapterülete 17 754,5 négyzetméter; a kupola magassága 96 méter. Az épületnek l0 udvara, 27 kapuja és 691 helyisége van.

Az üléstermek nappali világítására közel 200 m2 ablakfelületet alakítottak ki, emellett az épület üzembe helyezésekor 8730 elektromos izzólámpa 152 464 gyertyafénye nyújtotta a mesterséges világítást. Később a technika fejlődésével a világítást korszerűsítették.

Európában itt valósult meg az első távfűtési rendszer. A fűtési és szellőztetési rendszer külföldön is mintaként szolgált mérete és sikeres kivitelezése miatt. Mindemellett 12 felvonó üzemel az épületben, 112 óra mutatja a pontos időt.

Az épületet hamarabb kezdték el használni, minthogy átadták volna, utóbbira 1904-ben került sor. A félkész Országházban 1896. június 8-án, a millennium idején gyűltek először össze ünnepi ülésre a képviselők. 1902. október 8-án megtartották az első országgyűlést is.

előző oldal 2 / 2