Minden héten megöltek valakit a vadnyugat legerőszakosabb bányászvárosában
2020. június 9. 17:51 Múlt-kor
Korábban
Új tulajokkal újjáéledhet?
Mielőtt Underwood és társai megvásárolták volna, Cerro Gordo két fivér tulajdonát képezte, akik névtelenek kívántak maradni a nyilvánosság előtt. Ők szüleiktől örökölték meg, akik az 1980-as évektől a 2000-es évek elején bekövetkezett halálukig itt éltek.
„Beleszerettem az otthonossága és a történelme egyvelegébe” – mondta el Underwood, aki egy történelmi szállót is birtokol Texasban. „Kihívást kerestem, és valóban meg is kaptam, és még annál is többet.” A tranzakciót illő módon 2018. július 13-án, pénteken véglegesítették a felek.
Underwood szerint Cerro Gordo nincs híján a hátborzongató történeteknek, így ideális helyszín a kalandvágyó turisták számára. „Az egyik történet szerint egyszer 30 bányász ragadt a föld alatt, éppen az épület alatt, amelyben lakom. Bármennyire rettenetes is kimondani, most is odalent vannak” – mondta.
A szellemváros nemrég azzal került a hírekbe, hogy Underwood szándékán kívül egyedül ragadt ott. Még a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések bevezetése előtt tette meg autóval az utat Texasból Kaliforniába, megérkezése után pedig Desmarais távozott, hogy feleségét ápolja.
A rövidnek szánt ottlétet egy hóvihar hosszabbította meg, amely miatt Underwood nem tudott kijutni. A közösségi média segítségével mindenesetre megosztotta a világgal itteni mindennapjait, amelyek nagy részét az állítólag kísértetjárta Belshaw-házban tölti.
A két hálószobás épület egykor a város legbefolyásosabb alakja, Mortimer Belshaw otthona volt. Az övé volt a bányák nagy része, valamint a vegyeskereskedés is, és ő építette az ide vezető utat is.
„Minden az övé volt, a kereskedelem minden részére hatással volt itt” – mondta Underwood, akinek nagy tervei vannak a várossal. A nyolc emeletes ágyat tartalmazó bányásszálló – amelybe Desmarais már beszerelt egy működő vízpumpát – lesz az első a felújítandó épületek listáján.
A későbbiekben itt szeretnének létrehozni egy zenei stúdiót, illetve egy csillagvizsgálóként használható teraszt – a lakatlan vidéken páratlanul tiszta az éjszakai égbolt.
A szellemváros hamarosan nyitva áll majd a látogatók előtt – az azonban senkinek nem javasolt, hogy egyedül induljon el felfedezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap