Milyen veszélyek fenyegették a hétköznapi embereket a középkorban?
2024. február 25. 13:20 Múlt-kor
Korábban
Az apokalipszis legszörnyűbb lovasa
„Nyögések és sírás közt fejtegettük, hogy könnyebb lett volna kard által meghalnunk, mint éhezés útján feloszlatni testünk eresztékeit, és a test és lélek egységét” – emlékezett vissza írásában szomorúan Rogerius mester az 1241-1242-es esztendőkre, amikor a Magyar Királyságot elözönlötték a mongol hadak, amelyek nyomában szörnyű éhínség ütötte fel a fejét.
A betörő nomádok ellen az erdők avarjában rejtőzködő magyarok közül sokan füveken, bogyókon, gyökereken, tobozokon tengődtek.
Ínyenc falatnak számított minden rothadt fokhagyma, amelyet az elpusztított paraszti gazdaságok romjai közt találtak.
Az éhínség kínkeserves átka ugyanakkor nem csupán a hadjáratok nyomában vetette fel a fejét. A középkor évszázadaiban őseink extrém módon ki voltak szolgáltatva az időjárás szeszélyeinek.
Egy-egy túlságosan csapadékos, hűvös nyár reménytelenül lecsökkenthette a gabonafélék terméshozamát, ami pedig a népesség zömét igen súlyosan érintette.
536-ban egy hatalmas – vulkánkitörés következtében kialakuló – „felhő” például annyira eltakarta a napot Eurázsia egyes részei felett, hogy zuhanórepülésbe kezdett a hőmérséklet. Nyáron egyes helyeken fagypont körül alakult, Írországban 536 és 539 között például nem volt lehetséges kenyeret sütni.
A földműves társadalomba beleivódott az éhínségektől való félelem, az apokalipszis legszörnyűbb lovasa elleni egyetlen védekezési mechanizmus akkoriban a buzgó imádság volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.