Milyen hatással volt Van Gogh a brit művészetekre?
2018. február 19. 09:34 MTI
A jövő év március 27-én nyíló kiállításra a festő 40 műve érkezik Londonba más múzeumokból, köztük a párizsi Orsay Múzeumban lévő Csillagos éjszaka a Rajna fölött című festmény.Több mint 70 év után először rendez Vincent van Gogh-kiállítást a londoni Tate Britain, a tárlat tematikája a holland festőművészt nagy-britanniai kapcsolatain keresztül mutatja be.
Korábban
Van Gogh 1873 és 1876 között műkereskedő gyakornokként élt a brit főváros déli Lambeth negyedében, és azonnal megszerette a várost. 1874-ben arról írt bátyjának, Theoónak, hogy jól mennek dolgai, „csodálatos otthonom van, és nagyon örömmel fedezem fel Londont, figyelem meg az angol életmódot és magukat az angolokat”.
Alex Farquharson, a Tate Britain igazgatója pénteken elmondta, hogy a tárlat bemutatja, milyen hatással volt Nagy-Britannia Van Gogh művészetére, és milyen hatalmas hatással volt ő maga a brit képzőművészekre, köztük Christopher Woodra, David Bombergre és Francis Baconra. Nagy-britanniai tartózkodása megváltoztatta világképét és a művészt magát is, bátoritotta őt arra, hogy képzőművész legyen – magyarázta. A Tate legutóbbi Van Gogh-kállítását 1947-ben rendezték, amikor bemutatták munkásságát a szigetországban élő képzőművészek egy új generációjának – tette hozzá az igazgató. A Van Gogh and Britain (Van Gogh és Nagy-Britannia) című kiállítás 2019. augusztus 19-ig lesz látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap