Mikortól számított valaki felnőttnek a középkorban?

2021. április 16. 18:47 Múlt-kor

Sokan gondolnánk a jelenkorra jellemző tendenciának azt, hogy az ifjúsági kultúra és a következő nemzedék „minősége” felől aggódnak sokan a közbeszédben. Ez azonban a középkorban sem volt másként: John Lydgate angol költő (1370k. – 1451k.) is figyelmeztetett: „Ó vággyal teli gavallérok, ifjúságotokban / Amikor önző szemtelenségre adnátok fejetek, / Fékezzétek magatokat!” Azt is sokan feltételeznénk, hogy az ifjúság elnyújtása a kamaszéveken túl a modern társadalmak luxusa, ahol a születéskor várható élettartam már a nyolcvanas éveket is eléri. Azonban az ifjúság a középkorban is rugalmas fogalom volt, amely a késő húszas, de akár a harmincas évekig is tarthatott. Melyek voltak tehát a középkori fiatal felnőttek meghatározó tulajdonságai, és mikor léptek át az ifjúkorból a felnőttkorba?

Korábban

Biológia és jog

A középkori meghatározás szerinti ifjúkor kezdetét igen könnyű meghatározni: ahogy Trevisa János cornwalli író szerint ez „a gyermeknemzéshez elegendő kor”, azaz a serdülőkor kezdete. A vége azonban ennél jóval kevésbé volt meghatározott.

Ahogy a nagy perzsa filozófus, Avicenna írta Európában is széles körben lefordított és olvasott művében: „Van a felnövés kora, amelyet serdülőkornak neveznek, és általában harminc éves korig tart.”

Avicenna „a férfi korainak” irodalmához tett hozzá, amely rendkívül népszerű fogalomrendszer volt a középkori gondolkodók körében. Habár a legtöbb nyelven lehetne „az ember koraiként” is értelmezni, az erről szóló írásokból egyértelműen kiderül, hogy az ezzel foglalkozó szerzők nem a nőkre gondoltak.

Bractoni Henrik angol jogtudós (1210k – 1268k.) szerint a nő akkor lépett a felnőttkorba, amikor el tudta látni a háziasszony minden feladatát, a legtöbb filozófus pedig egyáltalán nem nyilatkozott e kérdésben. A lányokból a középkor fogalomrendszerében a férfiakkal való kapcsolatuk faragott nőt – amikor elhagyták születési családjukat, és feleséggé váltak. A fiúk átlépése a felnőttkorba jóval hosszabb és változatosabb folyamat volt.

Az ókorból származó vérmérséklet-elmélet a serdülő test és a serdülő viselkedés közt feltételezett – voltaképpen nem teljesen helytelenül – kapcsolatot. E magyarázat szerint a fiatal férfiak testében jelenlévő túlzott hő és nedvesség a lobbanékonyságra, bujaságra, bátorságra és a társaság kedvelésére tette őket hajlamossá.

E hajlamokról azonban úgy vélték, jóval a fizikai serdülőkor után is fennmaradnak. A késő húszas, vagy akár a harmincas évekre tették azt az időt, amikor az ifjak teste eléggé lehűlt és kiszáradt ahhoz, hogy felelősen gondolkodó, visszafogott férfiakká váljanak, és készen álljanak arra, hogy férjként és családapaként is megállják helyüket.

Miként ültették át a gyakorlatba e felfogást? Jogilag nem volt lehetséges ennyire tágan értelmezni az ifjúság és a felnőttkor kérdését, az örökléshez, házassághoz és egyéb felelős döntésekhez fix korhatárok kellettek. Az egyházi kánonjog szerint a fiúk 14 éves kortól adhatták beleegyezésüket a házassághoz, az örökléshez azonban a legtöbb ország törvényei a 21 éves kort tekintették az alsó korhatárnak.

következő oldal 1 / 2