Miért kedden választanak az amerikaiak?
2016. november 8. 10:51 MTI
Az amerikai elnökválasztás szempontjából nagy szerepet játszik a hagyomány: az ország első emberét 140 év óta mindig egy novemberi kedden választják meg.
Korábban
Az amerikai kongresszus (a törvényhozás) még 1845-ben határozott úgy, hogy az akkor még 28 szövetségi állam elektorait (akik végső soron eldöntik, ki nyeri az elnökválasztást) ugyanazon a napon kell megválasztani.
Az akkor agrárországnak számító Egyesült Államokban úgy kellett a választás napját meghatározni, hogy a termés már a csűrökben, magtárakban legyen. Ugyanakkor az időpont nem eshetett bele a télbe sem, nehogy az esetleges rossz időjárás megakadályozza a zömmel vidéki térségekben lakó választópolgárok eljutását a legközelebbi szavazóhelyiségig.
A törvényhozás elvetette a vasárnapot, mivel az a vallásos emberek számára az Úr napjának számított. A hétfőt elkönyvelték az érkezés napjának, hiszen akkoriban többnyire csak a megyeszékhelyen lehetett voksolni. A csütörtök is kiesett mint lehetséges szavazási nap, mégpedig azért, mert az akkor nem szívelt angolok mindig csütörtökön választották meg parlamenti képviselőiket.
A péntek kedvezőtlen napnak számított, mivel a termelőknek aznap kellett felkészülniük a szombatokon esedékes hetivásárokra. Így végül csak a kedd meg a szerda maradt mint lehetőség. A választás végül a novemberi első hétfőt követő keddre esett. A törvényhozók ezzel kizárták, hogy november elsején tartsák az elnökválasztást. A legtöbb településen ugyanis mindig a hónap első napján ülésezett a helyi bíróság. A kereskedőknek ezen a napon kellett lezárniuk az előző hónapra vonatkozó üzleti könyvelésüket, ráadásul pedig november 1. egyházi ünnep is: Mindenszentek napja.
Az így kialakult hagyomány alapján az Egyesült Államok polgárai 1872 óta mindig ezen a novemberi kedden választják meg a képviselőház (a parlament alsóháza) tagjait, valamint - egy 1915-ben született kongresszusi határozat értelmében - a szenátus (a parlament felsőháza) tagjainak egyharmadát is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.