Miért ejtette foglyul az osztrák herceg és a német-római császár a Szentföldről hazatérő Oroszlánszívű Richárdot?
2022. július 8. 08:59 Múlt-kor
Korábban
A császár hűbérese
Végül császári hivatalnokok utaztak Londonba, hogy lemérjék, majd hazaszállíttassák a Szent Pál-székesegyházban felhalmozott pénzösszeget.
Mivel mindent rendben találtak, VI. Henrik értesítette Richárd édesanyját: fiát szabadon engedi. Aquitániai Eleonóra azonban már korábban Németországba utazott Richárdhoz, és itt nézte végig, ahogyan fiát a császár 1194. február 4-én elengedi fogságából.
Az immár ismét szabad király elfogadta, hogy Anglia a Német-római Birodalom hűbérbirtoka lesz, és még a királyi jelvényeket is átadta Henriknek. Március 13-án kötött ki az angol partoknál.
Richárd még a börtönben értesült róla, hogy fogva tartását kihasználva öccse, Földnélküli János fellázadt Angliában, korábbi szövetségese, Fülöp Ágost pedig betört Richárd normandiai birtokaira.
A fogságból hazatérő Richárd
Bár öccsével végül sikerült elsimítania konfliktusát, a francia uralkodóval nem tudott megegyezésre jutni. Richárd rövid angliai kitérő után visszatért francia birtokaira, amelyek megvédéséért élete végéig harcolt Fülöp Ágosttal szemben.
1199-es hadjárata során a chalus-i vár ostrománál egy eltévedt nyílvessző megsebesítette. A seb nem volt halálos, de elfertőződött, és a király az ütközet után pár nappal, április 6-án meghalt. Sírja Franciaországban, a Fontevraud apátságban található, szívét – végrendelete értelmében – a roueni katedrális őrzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap