Mesterségük címere: Budapest – akiknek a főváros legkiemelkedőbb épületeit köszönhetjük
2020. július 6. 16:48 Ács Tibor Adrián
A főváros mai képét meghatározó épületek nagy része a 19. század második felében, illetve a századforduló környékén született meg. Ezeket jól ismerjük, ám tervezőikről már sokkal kevesebbet tudunk. Lássuk, kik voltak azok a korszakalkotó mesterek, akik munkájukkal hozzájárultak az egységes budapesti városkép kialakításához, illetve ahhoz, hogy épületeik egész Magyarország és a magyar nemzet szimbólumaivá váljanak.
Korábban
Pollack Mihály (1773–1855)
Osztrák származású volt, mégis a magyar reformkor egyik legkiválóbb klasszicista építészeként tarjuk számon. Lakóépületei, palotái és közintézményei által közel 50 éven át formálta a főváros és az ország képét. Bécsi, majd itáliai tanulmányai után 1798-ban telepedett le Budapesten. Az 1802-ben polgárjogot nyerő Pollack jelentős szerepet töltött be a mai budapesti városkép kialakításában a József nádor által létrehozott Szépészeti Bizottmány építészeként és elnökeként.
A bizottmány feladata az új építkezések felügyelete mellett a városrendezési tervek létrehozása, az egységes városkép kialakítása volt. Az ő nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Múzeum, a Ludovika főépülete, a Deák téri evangélikus templom és a Sándor-palota megépítése is.
Pollack klasszicista alkotásai anyagukban és méretükben is szerényebbek a külföldi rokonaiknál, ezért a hideg és sokszor merev stílus helyett emberibb formavilág jellemzi őket. A Magyar Nemzeti Múzeum épülete, életművének fő alkotása az átadásának évében, 1847-ben a harmadik ilyen jellegű intézmény volt egész Európában.
Hild József (1814–1867)
Csak Pesten közel 900 tervre kapott engedélyt, élete utolsó éveit mégis elfeledve, szegénységben töltötte. A hazai klasszicista építészet másik nagy képviselője, az építész családból származó Hild József édesapjától, majd a Bécsi Művészeti Akadémia elvégzése után az Esterházyak udvari építésze mellett és Itáliában tanulta ki a mesterséget. 1854-ben „Pest város architektor-építészévé” nevezték ki, tevékenysége nagymértékben hozzájárult a 19. századi főváros arculatának kialakításához.
Számos budapesti lakóház és hűvösvölgyi villa mellett ő tervezte a Gerbeaud-házat, a Hermina-kápolnát, a Császár fürdő klasszicista épületét, és az ő elképzelése alapján kezdték el építeni a Szent István-bazilikát. Miután 1861-ben a Pest város építészeként kapott 1000 forintos fizetését megvonták tőle, visszavonulva, szegényen élt haláláig.
1841–44 között épült meg a Császár fürdő gyógyszállóként is működő nagy klasszicista fürdőépülete Hild József tervei szerint. Ekkor alakították ki köré a ma is látható nagy gyógyudvart, amely a korszak kedvelt társasági helyszíne volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap