Messziről származó tengerészek is szolgáltak VIII. Henrik kedvenc hajóján
2021. május 21. 11:13 Múlt-kor
Az 1545. július 19-én a dél-angliai Portsmouth közelében elsüllyedt angol hadihajó, a Mary Rose legénységének maradványait az eddigi legalaposabb vizsgálatnak vetették alá. Az eredmények meglepőek: Észak-Afrikából és Spanyolországból származó tengerészek is szolgálhattak VIII. Henrik flottájának büszkeségén.
Korábban
Korábbi jelek is utaltak rá
Alexzandra Hildred, az 1971-ben megtalált és 1982-ben kiemelt hajóroncs megóvásáért felelős szervezet, a Mary Rose Trust kutatásvezetője és fegyverzetért, valamint emberi maradványokért felelős kurátora elmondta: már a hajóroncsból előkerült, nem Angliában készült tárgyak puszta számából is következtetni lehetett arra, hogy a legénység egy része külföldi volt.
„Arra azonban nem számítottunk, hogy ennyire sokfélék lettek volna. Ez a tanulmány átformálja a feltételezéseinket az éppen születőben lévő angol haditengerészet összetételét illetően” – mondta Hildred.
A Mary Rose, a korabeli angol flotta büszkesége hosszú éveken át vett részt a francia, skót és breton partok mentén folyó harcokban, ahol gazdagon kitüntette magát. Egy 1536-os nagyobb újjáépítést követően utolsó bevetése végül 1545. július 19-én volt, amikor a Wight-sziget és az angol szárazföld közti szorosban, a Solentben – pontosan nem ismert okból – a francia gályák elleni harc közben elsüllyedt, 415 fős legénységének nagy részével együtt.
A hajó roncsát a szoros fenekén 1971-ben fedezték fel, és 1982-ben emelték ki, egykori legénységéből 179 fő maradványaival együtt. A fedélzeten a csontok mellett több ezer tárgyat is találtak, a szerszámoktól a fegyvereken át a legénység által kedvelt játékokig.
A csontok kiváló állapota, valamint az a tény, hogy pontosan tudni lehet haláluk idejét és körülményeit, kivételes lehetőséget nyújtott a kutatóknak arra, hogy a legkorszerűbb vizsgálati eszközök segítségével elmerüljenek a legénység életében.
Az új tanulmány elkészítéséhez a Cardiffi Egyetem, a Mary Rose Trust, valamint a Brit Geológiai Szolgálat kutatói egy többizotópos elemzés nevű eljárást alkalmaztak a legénység nyolc tagjának fogain, hogy kiderítsék, hol tölthették korai éveiket.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Kádár
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet 19:05
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét 17:05
- Restaurálás miatt egy ideig nem vezeti a Szabadság a népet a Louvre-ban 16:06
- Nagyszabású eseménnyel emlékeznek meg Szigetvár hős védőiről pénteken 14:18
- Az egykori vár egyik bástyájának maradványaira bukkantak Zalaegerszegen 11:24
- Ha másban nem is, a balatoni hajózás kérdésében egyetértett Széchenyi és Kossuth 09:50
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya 09:05
- Lenézte a motorkerékpárokat a legendássá váló Darázs tervezője tegnap