Mesés kincset rejtett az évszázadok óta a tenger mélyén nyugvó spanyol hajó
2021. május 17. 15:26 Múlt-kor
Korábban
Az Atocha nyomában
A részleges sikert hozó mentőexpedíció ellenére az Atocha roncsainak helyszíne feledésbe merült. Egészen addig, amíg Mel Fisher fel nem figyelt az ismeretlen helyen lévő roncsra. Nem volt már kezdő, mivel részt vett a híres, 1715-ben elsüllyedt spanyol kincses flotta felkutatásában.
Megalapította a Treasure Salvors nevű cégét, amelybe bevonta az egész családját, és nekilátott az Atocha felkutatásának. A kutatáshoz igénybe vette a legkorszerűbb technológiákat is, magnetométerrel pásztázták a tenger fenekét, és a Loran nevű navigációs rendszert is bevetették a siker érdekében.
A kezdeti próbálkozások nem maradtak eredménytelenek, mert 1971-ben egy horgonyt találtak a floridai Key Westtől délre. Hamarosan más tárgyak is előkerültek, így ezüst rudak és aranyláncok is. Fisher valószínűsítette, hogy a megtalált darabok az Atochán található kincs részei, amely szétszóródott a tengerfenéken. 1975-ben találták meg azokat a bronzágyúkat, amelyek az Atocháról kerültek a tengerbe, és amelyek jelezték Fisheréknek, hogy közel járnak a célhoz.
1975. július 3-án azonban tragédia sújtotta a csapatot: Fisher fia, Dirk, a menye, Angel és egy Rick Gage nevű búvár balesetben életüket vesztették. A kutatás folytatódott, bár az eredményekkel kapcsolatban még a csapat is megosztott volt: a Fisher által szerződtetett régész, Duncan Mathewson mélyebb vizekben kereste volna a hajót, míg Fisher maga a sekélyebb részeken kutatott.
1980-ban újabb fordulat következett, mert Kane, Mel Fisher másik fia megtalálta a Santa Margarita maradványait. A korabeli forrásokból tudták, hogy már közel járnak a hajószerencsétlenség helyszínéhez. A vállalkozás már azonban csaknem feladta a keresést, amikor Kane Fisher 1985. július 20-án egy rádióüzenetben értesítette a csapatot, hogy rábukkant a hajó maradványaira.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.