Merész hajósokkal és kegyetlen gyarmatosítással indította el Portugália a földrajzi felfedezések korát
2021. szeptember 21. 15:58 Múlt-kor
A jóval nagyobb szomszédja, Spanyolország mellett az Ibériai-félsziget nyugati partjára szorult Portugália a középkor végéhez közeledve a végtelen Atlanti-óceán felé fordította tekintetét, mint a tágabb világra nyíló egyetlen kapura. A portugál tengerészek már 1341-ben megtették első útjaikat az ország partjaitól távolabb eső, csábító vizekre, feltérképezve a Kanári-szigeteket, illetve Afrika északnyugati partját. A későbbiekben a rivális Spanyolország hódította ugyan meg a Kanári-szigeteket, a portugálok azonban eddigre jelentős előnyre tettek szert a hajóépítés, a navigáció és a térképészet területén. Nem sokkal a 15. század beköszönte után az ambiciózus I. János király (ur. 1385–1433) már Marokkóra fordította tekintetét: az erős muszlim királyságot az Afrikában és azon is túl fellelhető arany, fűszerek és más mesés kincsek kapujának tekintette.
Ceuta elfoglalása és Tengerész Henrik hatása
1415-ben egy portugál flotta áthajózott a Gibraltári-szoroson a Földközi-tengerre, majd elfoglalta a marokkói Ceuta erődített kikötőjét, ezzel mintegy beharangozva Portugália megérkezését a világhatalmi színpadra.
Az elkövetkező évtizedek során I. János harmadik fia, Tengerész Henrik herceg (1394–1460) számos expedíciót finanszírozott, amelyek Afrika nyugati partjára indultak a kereszténység terjesztése, valamint az arany-, fűszer- és rabszolgakereskedelemből való profitálás céljával.
Henrik 1460-as halálának idejére a portugál tengerészek egészen a mai Sierra Leonéig is eljutottak Afrika nyugati partjai mentén, és aktív gyarmatokat alapítottak Porto Santo és Madeira szigetén, valamint az Azori-szigeteken.
Henrik halálát követően a tengeri felfedezőutak mögötti lendület némileg csökkent, azonban új erőre kapott bátyjának unokája, II. (Tökéletes) János (ur. 1481–1495) uralma idején.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
1487-ben a Portugáliából Indiába vezető utat keresve Bartolomeu Dias (1450k.–1500) elsőként hajózott le Afrika legdélibb pontjáig, és kerülte meg a Jóreménység fokát, majd néhány napon át tovább hajózott, mielőtt a jó hírrel visszafordult volna hazafelé.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Középkor](/ih0Ax/label/.cut-640x400/13.jpg)
Középkor
- Szinte tehetetlenek voltak az angolszász királyságok a viking támadásokkal szemben
- Csupán kiszolgáltatott helyzetében támogatták a főurak az „utolsó aranyágacskát”
- Bizarr módon ábrázolták Mohamed profétát az európai irodalomban
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- Nem tudta megtartani nápolyi hódításait I. Lajos magyar király
- A pusztító tájfun mentette meg Japánt a mongol megszállástól
- A grünwaldi síkon állította meg II. Ulászló lengyel király a Német Lovagrend terjeszkedését
- Egy bizánci hercegnő kegyeiért keresztelkedett meg I. (Szent) Vlagyimir
- Senkinek sem kegyelmeztek a keresztesek Jeruzsálem elfoglalása után
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)