Merész hajósokkal és kegyetlen gyarmatosítással indította el Portugália a földrajzi felfedezések korát
2021. szeptember 21. 15:58 Múlt-kor
Kolumbusz Kristóf és a tordesillasi szerződés
Nem sokkal később, 1488 végén Kolumbusz Kristóf genovai hajós is ott volt Lisszabonban a közönség soraiban, amikor Dias beszámolt mesés útjáról János király udvarában. Kolumbusz, aki a portugál fővárosban tanulta ki a navigáció mesterségét, és portugál nőt is vett feleségül, megpróbálta meggyőzni az uralkodót, hogy nyugat felé hajózva is el tudná érni a kincsekben gazdag „Indiákat”.
II. János azonban elutasította a genovai elméletét, aki így a rivális spanyol udvarban Ferdinánd királytól és Izabella királynőtől kapott végül támogatást, hajókat és legénységet történelmi jelentőségűnek bizonyuló útjához.
1494-ben – Kolumbusz a Bahamákat, Kubát, és Hispaniola szigetét (a mai Dominikai Köztársaság és Haiti) érintő útjáról való diadalmas hazatérését követő évben – a portugál és a spanyol uralkodók képviselői összeültek egy kicsiny spanyolországi városban, hogy felosszák maguk között az „Újvilág”, illetve „India” névvel egyaránt illetett, ekkor még ismeretlen kiterjedésű terület feletti fennhatóságot.
A tordesillasi szerződés értelmében egy észak-dél irányú vonal került meghúzásra az Atlanti-óceánon az akkor portugál irányítás alatt levő Zöld-foki szigetektől 370 leugára (az egy ember által gyalog megtehető távolság korabeli mértékegysége, a különböző országokban és korokban 2 és 5 kilométer közötti hosszt jelölt) nyugatra, amelytől nyugatra spanyol, keletre pedig portugál fennhatóság alá kerül minden újonnan felfedezett terület „Indiában”.
A szerződés később a pontatlan mérések és a vonal pontos, térkép szerinti szögének meghatározatlansága miatt számos különféle értelmezést nyert, a spanyol érdekek értelemszerűen minél keletebbre, a portugálok minél nyugatabbra kívánták helyezni, különösen Brazília 1500-ban történt felfedezését követően.
Bár a szerződésre a pápa is áldását adta, a két birodalom újvilágbéli határainak kérdését végső soron egy, a két ország által közösen indított tengeri expedíció volt hivatott eldönteni, erre azonban sosem került sor.
Bár a tordesillasihoz képest véglegesebb határokat eredményezett az 1529-ben megkötött zaragozai szerződés, a 16. század folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai kontinens kapcsán nem elég Portugália és Spanyolország között eldönteni a fennhatóság kérdését: Anglia, Hollandia és Franciaország az elkövetkező évtizedek során szintén igényt támasztottak területekre az „új” földrészen.
Emellett természetesen bármiféle, az európai hatalmak által egymás közt megkötött egyezmény teljességgel figyelmen kívül hagyta a kontinens lakóinak – akik a becslések szerint ekkoriban akár 50 millióan is lehettek – véleményét és érdekeit, miközben az európai gyarmatosítás évszázadainak ők szenvedték el a következményeit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap