Mennyi volt az amerikai elnökök fizetése és mire költötték?
2016. szeptember 8. 12:59
Korábban
A „csóró” Barack Obama
Kennedyhez hasonlóan Herbert Hoover elnök is eladományozta az elnöki fizetését, míg az első honatya, a virginiai ültetvényeinek jövedelmeiből szépen eléldegélő George Washington elutasította a számára felkínált 25 ezer dolláros juttatást. Ugyanakkor nem minden amerikai politikus volt ilyen „vaskos”, hogy nagyvonalúan lemondjon a fizetéséről. Az Obama-házaspár például – elmondásuk szerint – a Fehér Házba költözésük előtt csupán egy-két évvel fizette vissza az egyetemi éveik során felvett diákhitelt. Egy Észak-Karolinai Egyetemen tartott beszédében a jelenlegi elnök utalt is rá, hogy mennyire együtt tud érezni azokkal a fiatalokkal, akik vállát ekkora teher nyomja. „Michelle és én ugyanabban a cipőben jártunk, mint ti” – mondta, majd hozzátette: „de nézzétek, minden rendben van, ma már én vagyok az elnök. Csupán nyolc évvel ezelőtt sikerült törlesztenünk, amikor már megvolt Malia és Sasha. Most pedig az ő egyetemi tanulmányikra teszünk félre.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap