Megrázó képeken a 20. század eleji gyermekmunka
2016. február 3. 15:18
Az amerikai polgárháborút követő években a kibontakozó ipari forradalom az olcsó munkaerőben volt érdekelt, de nem ment ritkaságszámba, hogy az iparban egyre többször gyermekeket kezdtek foglalkoztatni, akiknek a felnőttek munkabérének a töredékét fizették. Az embert próbáló körülmények között, szénbányákban és fonodákban dolgozó, fejlődésben visszamaradt, sokszor gerincfájós amerikai gyermekek nemegyszer TBC-től és hörghuruttól szenvedtek. A most következő fotók többsége Lewis W. Hine amerikai szociológus nevéhez köthető, aki a kiskorúak rabszolgaként való robotoltatása ellen küzdve kezdte el bejárni az Egyesült Államok különböző gyárait és bányáit, s titokban készített felvételeket az ételhordójában becsempészett kamerájával, mindezt azért – mint mondta –, hogy „megmutasson dolgokat, amelyeket meg kell változtatni” –, akár életének kockáztatása árán is. Hine mindent bevetett: öltözött képeslap- és Bibliaárusnak, volt tűzvédelmi szakember és az ipari forradalmat dokumentáló műszaki fényképész is. Munkájának eredményeként az amerikai kongresszus 1916-ban korlátozta a gyermekrabszolgaság gyakorlatát.
Korábban
A rikkancs és az ajtónálló
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap