Még saját szövetségeseiket is megtévesztették a franciák Párizs felszabadítása érdekében
2023. augusztus 21. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Pusztítás előkészítve
Augusztus 1-jén Párizsba érkezve Choltitz mindenesetre munkához látott: a Szajna folyó összes párizsi hídjára robbanótölteteket szereltek fel a német csapatok, valamint a város központját is aláaknázták egy alagútrendszer segítségével – itt a tengeralattjárókról származó torpedóktól kezdve a legváltozatosabb robbanóanyagok is felhasználásra kerültek. A felbecsülhetetlen műkincseket őrző, 400 éves Palais du Luxembourg, a külügyminisztérium, a város pályaudvarai, gyárai és más fontos objektumai sem maradtak ki a sorból.
Nicole Minet (valódi nevén Simone Segouin), a Francs-Tireurs et Partisans (FTP) nevű kommunista partizáncsoport tagja bajtársaival a párizsi harcok egyik leghíresebb fotóján, 1944. augusztusában
A kollaboráns polgármester, Pierre Charles Tattinger panaszt emelt Choltitznál, azonban látszólag nem jutott eredményre. Az asztmás Choltitzon azonban ekkor köhögőroham lett úrrá, Tattinger pedig kihasználta az alkalmat: egy ablakhoz vezette a tábornokot, majd a Tuilériákra, a Notre Dame-ra, az Eiffel-toronyra és más nevezetességekre mutatott, ezzel legbelül meggyőzve Choltitzot Hitler parancsának helytelenségéről.
Choltitz tisztában volt azzal, hogy a szövetségesek, legfőképpen de Gaulle számára is értékes város Párizs, ezért nagy valószínűséggel nem fognak ellene légitámadásokat végrehajtani. Ez lehetővé tette, hogy a városszerte elhelyezett 88 milliméter kaliberű légvédelmi lövegeket a várostól nyugatra felálló, mintegy 100 kilométeres védelmi vonalba kerülhettek páncélelhárítási céllal. A német védők tudták, hogy a vonalhoz rendelkezésre álló 10 000 ember közel sem elég a szövetségesek feltartóztatásához, azonban abban reménykedtek, időben megérkezik az ígért erősítés.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
Francia partizánok egy utcai barikád mögött
Augusztus 19-én de Gaulle aktiválta saját ellenállóit a városban: Párizs-szerte támadások érték a német ellenőrzőpontokat és megerősített állásokat, a harchoz hamarosan csatlakoztak a kommunisták is. Augusztus 20-án hajnalban Choltitz harckocsikat vezényelt az utcákra, és zuhanóbombázókkal is elkezdte támadni a felkelőket. A város épségéért aggódó svéd konzul, Raoul Nordling meggyőzte Choltitzot, hogy ajánljon tűzszünetet a körbekerített felkelőknek – a tábornoknak tetszett az ötlet, mivel Hitler parancsának elodázását jelentette. A béke látszólag helyreállt egy időre, azonban Párizs kommunista felkelőinek vezére, Henri Tanguy nyilvánvalóvá tette, hogy nem fog felhagyni a németek elleni támadásokkal, és nem áll szándékában de Gaulle kezére játszani Párizst.
Tűzharc elől menedéket kereső civilek Párizsban, 1944. augusztus
Choltitz közel állt a megsemmisítő támadás megindításához, amikor az SS járőrei de Gaulle titokban beszivárgott „minisztereit” fogták el a városban – Choltitz kihallgatásuk után szabadon engedte őket abban a reményben, hogy egyezségre tudnak jutni Tanguy-jel. Ez nem így történt: a kommunisták azzal fenyegették meg de Gaulle képviselőit, hogy ha az ő oldaluk nem száll be a harcba, nyilvánosságra fogják hozni háttérbeli tevékenységüket, és azt fogják üzenni a közvéleménynek, hogy de Gaulle felesküdött a párizsi munkásosztály elpusztítására. A tűzszünetre nem volt többé esély.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Múlt-kor magazin 2014/tél](/ih0Ax/label/.cut-640x400/627.jpg)
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap