Még Marx is naivnak tartotta a föderatív világtársadalomról álmodó Pierre-Joseph Proudhont
2022. január 19. 20:19 MTI
157 éve, 1865. január 19-én halt meg Párizsban Pierre-Joseph Proudhon francia szocialista gondolkodó, az anarchizmus elméletének megalapozója, az első teoretikus, aki anarchistának nevezte magát.
Korábban
1809. január 15-én született Besanconban, apja szegény kádár és serfőző volt. A kiváló szellemi képességekkel megáldott fiú nyomdász lett, de magánúton tovább tanult, elsajátította a latin, a görög és a héber nyelvet. Megismerkedett az ugyancsak besanconi utópista szocialista Charles Fourier-val, akinek gondolatvilága nagy hatással volt rá.
1838-tól a besanconi akadémia ösztöndíjával Párizsban tanulhatott, ekkor írta meg első jelentős művét Mi a tulajdon? címmel. Proudhon ebben nemcsak azt jelentette ki, hogy „anarchista vagyok”, hanem azt is, hogy „a tulajdon lopás”.
A tulajdonnak azt a fajtáját ostorozta, amely nem saját munkán és méltányos cserén alapul, hanem a termelőeszközök tulajdonosainak monopolhelyzetén, amely lehetővé teszi az idegen munka jogtalan kizsákmányolását. Proudhon a kommunizmus utópista és Marx-féle változatát is azzal vádolta, hogy a termelőeszközök fölötti egyéni ellenőrzés megszüntetésével szétzúzzák a szabadságot.
1843-ban Lyonba ment, ahol egy hajózási cég ügyvezetője lett. Itt került kapcsolatba a takácsok titkos társaságával, a mutualistákkal, akik úgy vélték, hogy a gyárakat munkásszövetségek is vezethetnék.
Később Proudhon az ő nézeteik hatására nevezte el az anarchizmus általa kidolgozott változatát mutualizmusnak. Számos szocialista gondolkodóval ismerkedett meg, Marxszal vitába is keveredett, mert ellenezte annak tekintélyelvű, centralista nézeteit a szocialista mozgalom szervezéséről.
1846-ban Párizsban adta ki A gazdasági ellentmondások rendszere avagy A nyomor filozófiája című munkáját, amelyben a munkásmozgalom célját nem a magántulajdon megszüntetésében, hanem „negatívumainak” (konkurencia, monopólium, tekintély, állam) felszámolásában látta.
Olyan szabad társadalmat képzelt el, amely a munkaeszközökkel és a földdel szabadon rendelkező munkásszövetkezetek társulásával valósul meg, és az értékek szabad cseréjére épül. Azt javasolta, hogy közös adakozásból állítsanak fel egy népbankot, amelyből a munkások kamat nélküli kölcsönt kaphatnának, ugyanis a tőke fő formáját a kamatozó tőkében látta, s a kamat eltörlésével lehetőnek tartotta a tőke eltörlését is.
A következő évben Marx A filozófia nyomorúsága című könyvterjedelmű vitairatában élesen szembefordult Proudhon elképzeléseivel, aki 1848-ban már a Louis Blanc-féle szocializmust is elvetette, és elszigetelődött a munkásmozgalomban.
Részt vett az 1848-as párizsi forradalomban, júniusban megválasztották képviselőnek is, de a nemzetgyűlés kinevette a népbankra vonatkozó indítványát, Marx pedig a „nyárspolgári fantázia szüleményének” nevezte a társadalom átformálásának ezt a naiv módszerét.
A forradalom bukása után a Proudhon által szerkesztett négy lapot bezúzták, őt magát perbe fogták és 1852-ig börtönben ült. Fogsága nem volt túl szigorú: látogatókat fogadhatott, kiengedték a városba is, megnősült, sőt börtönévei alatt született első gyermeke.
A cellájában írt, Általános elgondolások a XIX. századi forradalomról című munkájában fejtette ki vízióját a föderatív világtársadalomról, ahol nincsenek határok, megszűnnek a nemzetállamok, a hatalom a települések egyesülései között oszlik meg, a törvényeket pedig szabad szerződések helyettesítik.
Proudhon 1858-ban tette közzé háromkötetes filozófiai főművét A forradalom és az egyház igazságossága címmel, melyben a gazdasági, politikai és vallási centralizációt mint a tekintélyelvűség megtestesüléseit támadta.
Vallásgyalázás miatt ismét eljárást indítottak ellene, háromévi fogságra ítélték, de a börtön elől Belgiumba szökött. 1862-ig maradt emigrációban, ekkor született a nacionalizmus kritikáját adó, A föderációs elvről című könyve, amelyben a központosított hatalommal szemben a föderalizmust, a társulásos formákat hirdette.
Pierre Proudhon 1865. január 19-én hunyt el a francia főváros Passy kerületében. Halálos ágyán fejezte be utolsó művét (A dolgozó osztályok politikai képességei), amelyben azt fejtegette, hogy csak a munkások szabadíthatják fel magukat, mégpedig gazdasági eszközökkel, alapvetően szövetkezés útján.
Proudhon eszméi fontos szerepet játszottak az 1864-ben alakult Nemzetközi Munkásszövetségben, az I. Internacionáléban, nagy hatást gyakoroltak az anarchizmus orosz teoretikusaira, Bakunyinra és Kropotkinra, az orosz narodnyikokra és a 19. századi európai föderalista, szindikalista, anarchoszindikalista mozgalmakra.
1867-ben jelentek meg Párizsban életében kiadott összes munkái 26 kötetben, 11 kötetben hátrahagyott iratai, majd 1875-ben levelezései 14 kötetben.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/6dfeaf2795ef6b16b3bb9f1b695901bb.gif)
![Múlt-kor magazin 2022/tavasz](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/834.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap
- Roosevelt elnök jámborságára volt szükség a teddy maci megszületéséhez tegnap