Még legalább 30 év kell a tíz éve összedőlt kölni levéltár anyagának helyreállításához
2019. február 25. 14:51 MTI
A 10 éve romba dőlt kölni levéltár anyagából eddig 9 ezer megrongálódott dokumentumot sikerült teljes mértékben helyreállítani, köztük mintegy 1000 értékes kéziratot - közölte pénteken az évforduló alkalmából a levéltár igazgatója, Bettina Schmidt-Czaia. Az összes megsérült levéltári anyag helyreállításához még legalább 30 évre van szükség - mondta az igazgató.
Korábban
A 2009. március 3-i szerencsétlenségben 30 kilométernyi polcon felhalmozott levéltári dokumentum rongálódott meg. A két halálos áldozattal is járó katasztrófa ügyében a kölni tartományi bíróság két büntetőperben a levéltár alatti új metróállomás építőinek felelősségét állapította meg, két vádlottat feltételes szabadságvesztésre ítéltek, egyelőre nem jogerősen.
A kölni önkormányzat szerint a városi levéltár négyemeletes épületének összedőlése 1,3 milliárd euró kárt okozott, ezt be akarják hajtani a beruházást végző konzorciumon polgári peres eljárásban.
Szakértők szerint felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat - több évszázados okleveleket, testamentumokat, pápai, illetve császári rendeleteket, történelmi könyveket, filmeket, leveleket - temettek be a romok a kölni városi történeti levéltár összeomlásakor.
Akkor egyesek úgy vélték, a több mint 1000 éves város és jelentős részben az ország "emlékezete" veszett vagy veszhetett oda. A levéltárban olyan történelmi nagyságok feljegyzéseit is őrizték, mint Napóleon vagy a háború utáni első kancellár, Konrad Adenauer, de nyoma veszett Karl Marx, Friedrich Engels, Hegel vagy Heinrich Böll korabeli feljegyzéseinek is.
A levéltári anyagok értékét jól jelzi, hogy azok 400 millió euróra voltak biztosítva. Az archívum legrégebbi dokumentuma 922-ből származik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap